|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti műsor:
Választások
"Ha nem tudnak élni a szabadság adta lehetőségekkel, és nem
söprik ki az állampárt maradványait, akkor a továbbiakért csak
önmagukat okolhatják.
Tudom, nem könnyű a feladat márcsak azért sem, mert az elmúlt
évtizedekben, mint kóros daganatok lepték el az ország testét a
pártkreatúrák, millió szállal kötődnek a társadalom egészséges
szöveteihez, fertőzve gyengítik annak tartását. A társadalom akkor
nyeri vissza önrendelkező erejét, ha ezektől megszabadítja magát.
Nehéz a feladat azért is, mert nem sok segítségre számíthatnak a
demokrácia építésére vállalkozók. A pártok ízléstelen torzsalkodása
sok embernek vette el a kedvét a politikától. A nagyrészben
ellendrukker sajtó - mind az elektronikus, mind a nyomtatott -
inkább gáncsolja, mint segíti az egészségesebb jövő megteremtését.
Változtatni mindezen csak a sikeres önkormányzati választások után
lehet majd. "
|
|
|
|
|
|
|
Lengyel szejm - elnökválasztás
|
Varsó, 1990. szeptember 22. szombat (PAP/Reuter/AFP) - A
varsói parlament alsóháza, a szejm péntek késő este elsöprő
többséggel úgy határozott, hogy Lengyelországban legkésőbb idén
decemberben meg kell tartani az elnökválasztást, s a jövő év első
negyedének végéig dönteni kell a törvényhozás feloszlatásáról is. A
határozat mellett 252 képviselő szavazott, 17-en foglaltak állást
ellene, míg 50-en tartózkodtak.
Az elnökválasztás előrehozatala Wojciech Jaruzelski elnök, a volt kommunista politikus hatéves megbizatásának lerövidítését szolgálná.+++
1990. szeptember 22., szombat 09:40
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|