|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti műsor:
Választások
"Ha nem tudnak élni a szabadság adta lehetőségekkel, és nem
söprik ki az állampárt maradványait, akkor a továbbiakért csak
önmagukat okolhatják.
Tudom, nem könnyű a feladat márcsak azért sem, mert az elmúlt
évtizedekben, mint kóros daganatok lepték el az ország testét a
pártkreatúrák, millió szállal kötődnek a társadalom egészséges
szöveteihez, fertőzve gyengítik annak tartását. A társadalom akkor
nyeri vissza önrendelkező erejét, ha ezektől megszabadítja magát.
Nehéz a feladat azért is, mert nem sok segítségre számíthatnak a
demokrácia építésére vállalkozók. A pártok ízléstelen torzsalkodása
sok embernek vette el a kedvét a politikától. A nagyrészben
ellendrukker sajtó - mind az elektronikus, mind a nyomtatott -
inkább gáncsolja, mint segíti az egészségesebb jövő megteremtését.
Változtatni mindezen csak a sikeres önkormányzati választások után
lehet majd. "
|
|
|
|
|
|
|
Lerakták az 1956-os emlékmű alapkövét
|
1990. szeptember 20., csütörtök - Lerakták a rákoskeresztúri
köztemető 301-es parcellájában felállítandó síremlékmű alapkövét. A
kőtömböt csütörtökön helyezték el, s ez a tervezett emlékmű egyik
eleme lesz. A mintegy 15 köbméteres nyers kő mellé a különböző hazai
kőbányákból szállítják a helyszínre a hadsereg segítségével az
emlékmű további tömbjeit. Hamarosan helyére kerül az 1956 milliméter
magas rhodéziai fekete gránitoszlop is.
Az emlékmű kivitelezési munkáinak felügyeletére a Történelmi Igazságtétel Bizottság négytagú szakmai közösséget kért fel. (Az emlékmű a forradalom jövő évi évfordulójára készül el, aki a költségekhez hozzá kíván járulni, az OKHB Rt 214-88883 TIB 2149-7496 számlaszámon teheti meg.) (MTI)
1990. szeptember 20., csütörtök 16:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|