|
|
|
|
Bogomolov, Ivanovszkij - privatizáció
|
Moszkva, 1990. szeptember 21. péntek (Reuter) - A
privatizáció nem szabad, hogy egy szűk, tehetős réteg kezébe adja a
társadalmi tulajdont, olyanéba, amely meggazdagodott és előjogokat
kaparintott meg a kommunista uralom idején. Az állami vagyont a
népnek kell visszaszolgáltatni - jelentette ki Oleg Bogomolov szovjet
közgazdász az Izvesztyija című napilapnak.
Az ember akkor lehet független, ha kellő tulajdona van, itt az idő, hogy a lakosság megkapja azt a vagyont, amelytől nemzedékeken át megfosztották a szocializmus építésének nevében - mondotta Bogomolov. A társadalmi béke annak függvénye, miképpen kezeli a kormány a magántulajdon kérdését - tette hozzá.
Bogomolov elképzelése szerint az összeírt állami tulajdon fele az állam, a köztársasági és a helyi hatóságok kezében maradhatna, feléről pedig olyan tanusítványokat osztanának szét, amely iratok meghatározott, keményvalutában kifejezett összegről szólnának. Ezek a papírok azután, hogy kialakul az ingatlan- és a részvénypiac beválthatók lennének, s készpénzért is el lehetne adni az okmányokat. Bogomolov szerint ez a szisztéma részben segítene ellensúlyozni a tömegeknek az infláció okozta nehézségeket.
Egy másik szovjet közgazdász, Lev Ivanovszkij, Bogomolovhoz hasonlóan úgy véli, hogy az állami tulajdont nem kiárusítani kell, hanem átadni a népnek. Ivanovszkij a Pravdának nyilatkozott, s kifejtette, hogy mind a kormány, mind pedig Satalin terve nem megy elég messzire a privatizációban. A közgazdász kételkedik abban, hogy ezek a tervek sikerrel teremthetik meg a szabadvállalkozásokat, a szabadpiaci gazdaság alapjait. Szabadpiac csak akkor alakulhat ki, ha az állam a termelésnek legfeljebb a 25 százalékát ellenőrzi, a gazdaság többi része pedig egymással versenyző tulajdonosoké. Csakhogy a szovjet állampolgárok rubeltartalékai legfeljebb az állami tulajdon 10 százalékának megvételére elegendőek, így azután 90 százalékban állami maradna az állami. A bérleti szerződések, amelyek révén idővel az állami magántulajdonná változna, túl lassú folyamat - mondotta Ivanovszkij, aki szerint egyébként az állami tulajdonra az egyén jogosultságát az egyénnek a nemzetgazdaság teljesítményéhez történő hozzájárulása határozhatná meg. +++
1990. szeptember 21., péntek 11:57
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|