|
|
|
|
ANC - új intézkedések elutasítása
|
Johannesburg, 1990. szeptember 20. csütörtök (AP/TASZSZ) -
Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) egyértelműen elutasítja azokat
az intézkedéseket, amelyeket Frederik Willem de Klerk dél-afrikai
államfő jelentett be a feketék között hetek óta tartó törzsi
zavargások megfékezésére - jelentette ki csütörtökön Nelson Mandela,
az ANC alelnöke Johannesburgban. Mandela azon a temetésen mondott
beszédet, amelyen mintegy 20 ezer ember jelenlétében vettek végső
búcsút a zavargások 12 legújabb áldozatától.
Az ANC alelnöke azzal vádolta a dél-afrikai kormányt, hogy a szükségtelen erőszakot alkalmazó rendőrség fellépése a zavaros helyzetet tartósítja. Mandela ismét leszögezte, hogy az ANC szükségesnek tartja hívei felfegyverzését. Az emberi jogi vezető szerint a szervezet óvatosan jár el, s nem ad kiképzetlen emberek kezébe fegyvert.
A johannesburgi rendőrség csütörtökön első alkalommal ismerte el, hogy a feketék közti összecsapásokban fehér szélsőségesek is részt vettek. Ez a bejelentés megerősíti az ANC vezetőségének azt a véleményét, hogy a faji diszkrimináció felszámolását elutasító szélsőséges fehér csoportok a feketék törzsi viszályát kihasználva provokációkat követnek el, hogy megzavarják az ANC és a kormány képviselőinek tárgyalását a dél-afrikai reformok megvalósítáról.+++
1990. szeptember 20., csütörtök 20:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|