|
|
|
|
Jazov meghívta Galvint - VSZ-tanácskozás
|
Brüsszel, Prága, 1990. szeptember 20. csütörtök (AP/TASZSZ)
- Dmitrij Jazov szovjet védelmi miniszter moszkvai látogatásra hívta
meg az Észak-atlanti Szövetség két katonai vezetőjét, John Galvin
amerikai tábornokot, a NATO európai erőinek főparancsnokát és
Vigleik Eide norvég tábornokot, a szövetség katonai bizottságának
elnökét - jelentette csütörtökön az amerikai AP hírügynökség Robert
Dittner amerikai NATO-szóvivő tájékoztatása alapján a szervezet
székhelyéről, Brüsszelből.
A jelentés szerint Galvin már elfogadta a meghívást. Látogatása november közepére vagy végére várható.
A Varsói Szerződés Leszerelési Bizottságának következő ülése a hét végén lesz Prágában - közölte csütörtökön a csehszlovák külügyminisztérium. A részvevők - a tagállamok külügyminiszter-helyettesei - folytatják a hónap elején Pozsonyban megkezdett munkát.
A bizottság a leendő bécsi haderőcsökkentési megállapodás keretszámainak elosztásáról tanácskozik. A bécsi haderőcsökkentési megállapodás megszabja majd a NATO és a Varsói Szerződés számára élőerőinek és hagyományos fegyverzetének felső határait. A tagállamok egymás közti megállapodásán múlik, hogyan osztják fel a szövetség egésze számára megszabott kereteket a szövetségen belül. Ez most a VSZ Leszerelési Bizottságában folyó tárgyalások tétje. +++
1990. szeptember 20., csütörtök 19:32
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|