|
|
|
|
Parlamenti ámen az egyesülési szerződésre (1.rész)
|
Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 1990. szeptember 20. csütörtök (MTI-tud) - Az NDK
parlamentje csütörtökön - a várakozásnak megfelelően - nagy
többséggel jóváhagyta a két német állam egyesülését kimondó
szerződést. A jelenlévő 380 honatya közül 299 szavazott igennel, 80
képviselő elutasította a szerződést, egy pedig tartózkodott. Mivel
alkotmánymódosító jellegű előterjesztésről volt szó, a jóváhagyáshoz
kétharmados többségre (azaz legalább 267 igen szavazatra) volt
szükség, ami a szociáldemokratáknak a kormánypárt melletti
felsorakozásával már a múlt héten biztosítottnak látszott.
A sorsdöntő parlamenti ülésre nem a Népi Kamara székházában, a köztársasági palotában került sor, azt ugyanis szerdán azbeszt- szennyezettség veszélye miatt azonnali hatállyal lezárták. A honatyák a néhai állampárt központi bizottságának egykori székházában, a február óta a parlamenti képviselők házaként működő nagy szürke épületben, pontosabban annak ,,Lenin-termében,, gyülekeztek, amit számos ellenzéki képviselő tűrhetetlennek minősített.
A szavazást megelőző több órás vitában a Kereszténydemokrata Unió, a Német Szociális Unió, a liberálisok és a szociáldemokraták a szerződés előnyeit méltatták. Az ellenzék harcos elutasító álláspontját erősítették meg a Demokratikus Szocializmus Pártjának (DSZP) illetve a Szövetség ,90/Zöldek frakció felszólalói. Mint Gregor Gysi, a DSZP elnöke kifejtette: pártjának frakciója nem mondhat igent az NDK ,,anschlussát,, jelentő szerződésre, amely alig van tekintettel az állampolgárok érdekeire, ám annál jobban szem előtt tartja a konszernek és a NATO igényeit. A Szövetség ,90 és a Zöldek képviselői hangoztatták, hogy pártjuk nem a német egység helyreállítására, hanem a szóban forgó szerződésre mond nemet. (folyt.)
1990. szeptember 20., csütörtök 18:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|