|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szakértők levele a Dunai Vízlépcső kormánybiztosának
"Mi, akik szakértőként, környezetvédőként hosszabb ideje
küzdünk a gigantomán beruházás ellehetetlenüléséért, átérezve
vállalt felelősségének nagy súlyát, kérjük, hogy a mostani, nem
megnyugtató helyzetben támaszkodjon felgyűlt tapasztalatainkra,
vegye igénybe munkánkat. Bízunk benne, az új politikai rendszerben
ennek hatékony és méltó formáját könnyű lesz megtalálni.
"
BBC, Panoráma:
Ugrásra készen az amerikai demokraták
"A bíráló demokrata képviselők nagyon vigyáztak: nehogy azt
kritizálják, ahogyan Bush elnök eddig kezelte a kuvaiti invázió óta
kialakult válságot. A legfrissebb amerikai közvélemény-kutatás
eredménye azt mutatja: a megkérdezettek 70 százaléka támogatja az
amerikai haderők telepítését Szaud-Arábiában, 80 százaléka pedig
támogatja azt, ahogyan Bush elnöknek sikerült kialakítania az Irakot
ellenző országok nemzetközi koalícióját.
"
|
|
|
|
|
|
|
- A magyar forradalmak - 1. folyt.
|
A több mint 30 esztendőn át tartott elnyomásban és alkudozásban, hazudozásban elnyálkásodtak a szavak, nem volt hitele sem a szabadságnak, sem a politikának, demokráciának: mindent lejárattak. A Kádár-rendszer végére olyan hamissá vált az élet, hogy semmi nem volt azonos önmagával, minden önmaga ellentétét is jelentette cinikus kancsintások közepette. Így aztán persze, hogy ma sem tudnak hinni az emberek a változásban, nem tudnak bízni a politikában, demokráciában, a többség akaratának érvényesülésében.
A Kádár-rendszer a maga ilyen is, olyan is természetével elvette a kedvet még a szabadságtól is. Az emberek nem tudták értékelni, mert végül nem érezték azt sem, mi voltaképp az elnyomás. Megjuhászodtak, beletörődtek mindenbe.
Hiányzik a forradalom. Hiányzik megtisztító élménye, szelleme. De nemcsak nekünk, hiányzik a magyar forradalom egész Európának. Hol van már az az önzetlen szellem és az a lelkesedés, mely felkarolta az elesett országok ügyét, vállra emelte a hősöket, ünnepelte azokat, akik mertek kiállni a szabadságért, és ezrével, százezrével befogadta az erőszak elől menekülőket?
Nem a kormányok, nem a tehetős államok, a kisemberek adták oda a bevásárlókosarat, a frissen sült kenyeret, pénztárcájukat, hogy segítsenek, nyitották ki lakásuk ajtaját, hogy szállást adjanak a hajléktalan magyaroknak. Hol van ma már ez a szellem? Ki segít a mai menekülteknek? Hiányzik a forradalom; hiányzik 1956 erkölcsi hatása. Hiányzik, pedig mégis a miénk. Más népeknek talán nincs akkora erkölcsi tőkéjük, mint nekünk 1956. (folyt.)
1990. október 23., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|