|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szakértők levele a Dunai Vízlépcső kormánybiztosának
"Mi, akik szakértőként, környezetvédőként hosszabb ideje
küzdünk a gigantomán beruházás ellehetetlenüléséért, átérezve
vállalt felelősségének nagy súlyát, kérjük, hogy a mostani, nem
megnyugtató helyzetben támaszkodjon felgyűlt tapasztalatainkra,
vegye igénybe munkánkat. Bízunk benne, az új politikai rendszerben
ennek hatékony és méltó formáját könnyű lesz megtalálni.
"
BBC, Panoráma:
Ugrásra készen az amerikai demokraták
"A bíráló demokrata képviselők nagyon vigyáztak: nehogy azt
kritizálják, ahogyan Bush elnök eddig kezelte a kuvaiti invázió óta
kialakult válságot. A legfrissebb amerikai közvélemény-kutatás
eredménye azt mutatja: a megkérdezettek 70 százaléka támogatja az
amerikai haderők telepítését Szaud-Arábiában, 80 százaléka pedig
támogatja azt, ahogyan Bush elnöknek sikerült kialakítania az Irakot
ellenző országok nemzetközi koalícióját.
"
|
|
|
|
|
|
|
Satalin-recept: elnöki kormány amerikai módra
|
---------------------------------------------
München, 1990. szeptember 19. (SZER, Világhíradó) - Brit lap is említette Satalin professzor nevét, aki a szovjet gazdaság átalakítását célzó három reformterv közül a legradikálisabbnak a szülőatyja. Ezért sem érdektelen meghallgatni, hogyan képzeli el ő maga az 500 napos program gyakorlati végrehajtását. Tervét Bojtár István tolmácsolja Rómából:
Ha az "Így fogom átvezetni a Szovjetuniót a kapitalizmusba" cím talán többet is ígér annál, amit az alatta olvasható szöveg kínál, akkor is megérdemli a figyelmet a La Stampa által Sztanyiszlav Satalinnal, a nagy vita tárgyát képező radikális szovjet gazdasági reformterv szellemi atyjával készített interjú. Satalin azt állítja ugyanis, hogy az 500 napos tervet amerikai mintára fölépített, elnöki kormánnyal lehet csak megvalósítani.
A szovjet közgazdász szerint egyike a legnehezebb kérdéseknek az, vajon ki fogja szavatolni a terv végrehajtását, kinek a kezében lesz a végrehajtó hatalom? Világos ugyanis - mondja -, hogy manapság lehetetlen megvalósítani bármiféle reformot, centralizált módon rákényszerítve a köztársaságokra. A programot csak akkor lehet megvalósítani, ha az egész csapat összhangban dolgozik, mint egy zenekar, az élén jó karmesterrel.
Ez azt jelenti, hogy szükség van egy szakemberekből álló csoportra, amelynek van politikai akarata, és bizalmat élvez. Ennek a szervnek minden köztársaság képviselőiből kell állnia, és nekik kell ellátniuk - félévenként továbbadva - az elnök tisztét. (folyt.)
1990. szeptember 19., szerda
|
Vissza »
|
|
- Satalin interjú - 1. folyt.
|
Hogy ez a köztársaságközi bizottság hogyan viszonyulna a kormányhoz, arról Satalinnak majdnem határozott az elképzelése. Azt mondja ugyanis, hogy nem tudja, vajon a kormány helyébe kell-e lépnie -, abban viszont biztos, hogy a kormányt át kell építeni, mert szerinte egészen nyilvánvaló: olyan elnöki kormányt kell a jelenlegi helyébe állítani, amelyre a példát az Egyesült Államoké adja.
Satalin szerint mindenesetre megmaradhatnának a hagyományos minisztériumok. Együtt élhetnének a köztársaságközi bizottsággal, amely az átmeneti időszakban a parancsokat adná a minisztériumoknak, és ellenőrizné végrehajtásukat. Az elnöki kormány ugyanis jól összefér azzal, hogy vannak minisztériumok, és van egy ilyenfajta bizottság.
A lap által Satalinnak feltett utolsó kérdése az volt: vajon szerinte lehetséges-e, hogy a köztársaságok és a Legfelső Szovjet október 1-jéig, amikor életbe kell lépnie, elfogadja az 500 napos programot, és hogy addig megalakuljon a köztársaságközi bizottság?
"Eléggé valószínűtlen. Azt hiszem, hogy a Legfelső Szovjet és a köztársasági parlamentek fel fogják hatalmazni az elnököt a piacgazdaság rendeleti úton történő bevezetésére". +++
1990. szeptember 19., szerda
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|