|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Szakértők levele a Dunai Vízlépcső kormánybiztosának
"Mi, akik szakértőként, környezetvédőként hosszabb ideje
küzdünk a gigantomán beruházás ellehetetlenüléséért, átérezve
vállalt felelősségének nagy súlyát, kérjük, hogy a mostani, nem
megnyugtató helyzetben támaszkodjon felgyűlt tapasztalatainkra,
vegye igénybe munkánkat. Bízunk benne, az új politikai rendszerben
ennek hatékony és méltó formáját könnyű lesz megtalálni.
"
BBC, Panoráma:
Ugrásra készen az amerikai demokraták
"A bíráló demokrata képviselők nagyon vigyáztak: nehogy azt
kritizálják, ahogyan Bush elnök eddig kezelte a kuvaiti invázió óta
kialakult válságot. A legfrissebb amerikai közvélemény-kutatás
eredménye azt mutatja: a megkérdezettek 70 százaléka támogatja az
amerikai haderők telepítését Szaud-Arábiában, 80 százaléka pedig
támogatja azt, ahogyan Bush elnöknek sikerült kialakítania az Irakot
ellenző országok nemzetközi koalícióját.
"
|
|
|
|
|
|
|
Falun nem a pártokat szeretik
|
-----------------------------
München, 1990. szeptember 19. (SZER, Magyar híradó) - Választási kampány. Egy valami biztosan van, amiben minden párt és minden szervezet a jelek szerint egyetért, méghozzá olyannyira, hogy gyakorlatilag szórul szóra ugyanezt mondják, bármilyen párthoz vagy szervezethez tartoznak: az önkormányzatokba csak tiszta múltú, hiteles, szakmailag megbízható és jól képzett emberek kerüljenek. Adja a választópolgár, hogy így legyen.
Hamburger Mihály figyelte közelebbről a jelöltállításokat:
Szerencsére józan és mértéktartó hangok is elhangzanak a választási kampány során. Nemcsak az SZDSZ lelkészképviselőinek nyilatkozatára gondolok, akik a bibliai hagyományok alapján vallják, hogy a maguk és a mások becsülete fontos érték, amelyet az isteni parancsolat is véd. Ide sorolható Pető Iván ügyvivő választási beszéde Lábatlanon. Kérdésekre válaszolva kijelenti, hogy a szabaddemokraták szerint a kormány nincs válságban, bár munkája hatékonyabb is lehetne.
Ugyancsak Pető Iván utal arra, hogy miben különböznek a mostani választások az országgyűlési képviselőválasztásoktól. Szerinte akkor 60-70 ezer ember voksolt sokszor olyan ember mellett, akit igazából nem is ismert. Most tisztább lelkiismerettel lehet eldönteni, hogy kik nyerjék el az emberek bizalmát. A választások jelentőségét pedig abban jelölte meg, hogy a rendszerváltás ezáltal szélesedik országosan.
Állítja ezt sokakkal egyetemben -, de vajon ilyen egyszerű ez? Kétségtelen, a mostani választásoknak igen nagy a tétje. Nemcsak, és nem elsősorban a pártok szempontjából. A választásokon való részvételi arány megmutathatja, hogy az emberek mennyire akarják kezükbe venni sorsuk irányítását. (folyt.)
1990. szeptember 19., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Falun nem a pártokat szeretik - 1. folyt.
|
Már eddig is sok mindenre rávilágítanak a választás eddigi eseményei. Például szolgálhat a jelöltállítás - ebből ugyanis levonható az a következtetés, hogy a pártoknak nemigen sikerült megnyerniük a maguk számára a falusi lakosságot. Ezt - bár nemcsak ezt - mutatja, hogy a tízezernél kisebb településeken a jelöltek 60 százaléka független jelölt.
Ám van még valami elgondolkoztató, amit úgy lehetne megfogalmazni, hogy sem egy ország lakosságát, sem tisztviselői karát nem lehet egyik napról a másikra lecserélni. Mutatja ezt mindaz, hogy a volt tanácselnökök sokasága indul a választásokon, s a közvéleménykutatás szerint a kisebb helységekben számosan a régiek újraválasztása mellett állnak ki.
Vannak ennek persze veszélyei is. Például az, hogy a rendszerváltással agyonijesztgetett tisztviselői kar az MSZMP védőszárnyai alá menekül. Annak az MSZMP-nek a védőszárnyai alá, amely vállalja is a múltat -, nem is.
Azt a múltat, amelyben egyetlen munkaadó volt az országban, hiszen ő - mármint a párt - alkalmazott mindenkit, legyen az párttag vagy sem. Ő szabta meg azt is, kik lehetnek tanácselnökök vagy tanácsi tisztviselők, és ezzel komprommittálta is őket. Most pedig jogért és méltányosságért kiált.
Szerencsére azonban megtörtént a rendszerváltás, még akkor is, ha számos volt tanácsi tisztségviselőt újraválasztanak, hiszen ez most az emberek akaratából és nem a párt kegyelméből fog bekövetkezni. +++
1990. szeptember 19., szerda
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|