 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Református lelkész országgyűlési képviselők nyilatkozata
" Szomorúan kell látnunk az egyházvezetés részéről az arra való
törekvést, hogy az egyházban azt a struktúrát, légkört, a lelkészek
kiszolgáltatottságát és megfélemlítettségét tartsák fenn minden
eszközzel, mely a négy évtizedes, kifejezetten vallás- és
egyházellenes diktatúra közvetett és közvetlen nyomására alakult ki,
s melynek megváltoztatása meggyőződésünk szerint elengedhetetlen
feltétele minden lelki, teológiai és gyakorlati megújulásnak
egyházunkban.
"
SZER, Magyar híradó:
Szópárbaj a parlamentben
" Torgyán József reagált volna, nem is pusztán erre, hanem a
következő tételre. Az agrárprogram kidolgozását - Tölgyessy Péter
szerint - a miniszterelnök átengedte egy olyan pártnak, amely már
csak ígérgetéseivel is súlyos károkat okozott az országnak.
Torgyán József nem kapta meg a szót, az ügyrendi viták után
végül is le kellett mondjon a viszontválasz lehetőségéről - bár
személyes megtámadtatás címén erre igényt tartott volna.
Tölgyessy Péter kemény bírálattal illette a kormányt
interpellációjának címéhez igazodva. Ez így hangzott: "Magyarország
általános válságának súlyosbodása és a kormány cselekvési
programjának hiánya"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Bukarest - iskola-ügy
|

Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. szeptember 18. kedd (MTI-TUD) - Bukarestben
az Ady Endre nevét viselő magyar tannyelvű iskolában kedden ismét
rendzavarás történt. A román tanulók egy csoportja azért tiltakozik,
mert őket ősztől áthelyezték egy másik oktatási intézménybe, mivel a
magyar iskola visszanyerte eredeti jogállását. A tiltakozók úgy
vélik, hogy nekik továbbra is joguk lenne ott tanulni s követelik,
hogy az iskolában állítsák vissza a vegyes tagozatokat, tehát
továbbra is működjenek a magyar osztályok mellett román tannyelvű
tagozatok.
Az első tanítási nap reggelén a volt román diákok csoportja gyülekezett az iskolaépület előtt, majd órakezdéskor erőszakkal behatolt az intézmény épületébe, ahol egyeseket bántalmazott. Később a rendzavarásban részt vevő fiatalok kivonultak az utcára és folytatták tiltakozó akciójukat.
Az intézmény több mint száz esztendő óta, tehát alapításától kezdve magyar tannyelvű iskolaként működött egészen a nyolcvanas évek közepéig, amikor a diktatúra megkezdte rohamos elsorvasztását. Kezdetben csak néhány román tannyelvű osztályt hoztak létre, de az utóbbi években a felső tagozat már teljesen román nyelvűvé vált. Az eredeti jogok visszaállítását az új tanév kezdetén valósították meg s a román tanulókat más iskolákba irányították át, jóelőre közölve velük a változást. Az ,,áthelyezett,, román tanulók, szüleik kíséretében felkeresték a szenátus alelnökét. Tiltakoztak a számukra kedvezőtlen döntés miatt, s elpanaszolták, hogy megtiltották számukra az iskolába való belépést, nem engedték meg, hogy részt vegyenek a tanévnyitón. Kérik, hogy a román-magyar nyelvű liceumot állítsák vissza. Beadványukban arra hivatkoztak, hogy az intézkedés 559 román diákot érint. A szenátus alelnöke ígéretet tett arra, hogy az ügyben az oktatásügyi miniszterhez címezve a szenátusban interpellációt nyújt be.
A kedd reggeli zavaró incidenst követően a magyar iskolában rendben megtartották a tanórákat.+++
1990. szeptember 18., kedd 12:39
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|