|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás a nemzet színházáért
"A Magyar Szellemi Védegylet
Ideiglenes Intéző Bizottsága, az építendő új Nemzeti Színház ügyében
nemrég körkérdéssel fordult a hazai és a határainkon túl élő
magyarság képviselőihez, a kormánynak pedig valamennyi eddigi döntés
felülvizsgálatát, a felelősök néven nevezését és szigorú
elszámoltatását javasolta. "
Világhíradó:
Privatizáció és polgárosodás
"'A jövő agrárgazdaságban meg kell hogy férjen egymás mellett a
jól prosperáló mezőgazdasági nagyüzem, és az 50-60 hektáros
farmergazdaság. A föld pedig csak annak a tulajdonában lehet, aki
megműveli, és nem lehet a spekuláció, azaz űzérkedés tárgya.
Legalább ilyen fontos az ipari üzemek további sorsa. Ezekről az
államtitkár azt mondta, hogy elkészült a kormány hároméves
privatzációs programja, amelynek fontos része, hogy mi lesz a
nagyvállalatok sorsa. A jól működők változatlnul állami tulajdonban
maradnak, ám a dolgozók részvényesek lehetnek, és nagy szerepet kap
a működő tőke.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ipari hűtők - magyar-német kooperációban
|
1990. szeptember 17., hétfő - Megduplázza, azaz a jelenlegi
ötmillió márkáról tízmillió márkára emeli alaptőkéjét a tatai
székhelyű Güntner-Tata nevű, hűtőipari klímaberendezéseket,
léghűtőket és kondenzátorokat gyártó korlátolt felelősségű társaság.
Erről a két alapító cég, az NSZK-beli Hans-Güntner GmbH és a tatai
Hűtőtechnika Kisszövetkezet vezetői írtak alá szándéknyilatkozatot.
Azért döntöttek így, mert az 51 százalékban német és 49 százalékban
magyar érdekeltséggel ez év elején alapított kft. termékei iránt a
nyugati piacokon élénk a kereslet. A német technikával és
technológiával gyártott berendezések ugyanis a hagyományos freongáz
és az ammónia mellett a legújabb, az emberre és a környezetre
kevésbé veszélyes hűtőközegekkel is működtethetők. A Güntner-Tata
Kft. a nyugati export növelése mellett a közép- és kelet-európai
országok piacán is meg kíván jelenni.
A kft. az idén hárommillió márka értékű árut forgalmaz a nyugati országokba. Jövőre - a törzstőke felemelése után - már ötször annyi, azaz tizenöt millió márka bevételre számít. A termelés növelésével egyidejűleg a mostani negyven helyett mintegy száz ember kap munkát az üzemben. (MTI)
1990. szeptember 16., vasárnap 14:45
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|