|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás a nemzet színházáért
"A Magyar Szellemi Védegylet
Ideiglenes Intéző Bizottsága, az építendő új Nemzeti Színház ügyében
nemrég körkérdéssel fordult a hazai és a határainkon túl élő
magyarság képviselőihez, a kormánynak pedig valamennyi eddigi döntés
felülvizsgálatát, a felelősök néven nevezését és szigorú
elszámoltatását javasolta. "
Világhíradó:
Privatizáció és polgárosodás
"'A jövő agrárgazdaságban meg kell hogy férjen egymás mellett a
jól prosperáló mezőgazdasági nagyüzem, és az 50-60 hektáros
farmergazdaság. A föld pedig csak annak a tulajdonában lehet, aki
megműveli, és nem lehet a spekuláció, azaz űzérkedés tárgya.
Legalább ilyen fontos az ipari üzemek további sorsa. Ezekről az
államtitkár azt mondta, hogy elkészült a kormány hároméves
privatzációs programja, amelynek fontos része, hogy mi lesz a
nagyvállalatok sorsa. A jól működők változatlnul állami tulajdonban
maradnak, ám a dolgozók részvényesek lehetnek, és nagy szerepet kap
a működő tőke.
"
|
|
|
|
|
|
|
Franciaország: benzinár, infláció
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. szeptember 16. vasárnap (MTI-tud) - Ismét
szabadáras a benzin Franciaországban. A kormány a hét végétől
megszüntette az árak kötelező érvényű szabályozását, amit augusztus
elején vezetett be. A kőolaj és a motorbenzin árának nagyszabású
ingadozása miatt a kuvaiti agressziót követő napokban újították fel
a maximált árak rendszerét, a nemzetközi kőolajpiac viszonylagos
nyugalma azonban most szükségtelenné tette a további - a napi
árfolyam-ingadozásokat követő - szabályozást.
Az üzemanyag és a tüzelőanyag árának emelkedése a hivatalos adatok szerint a múlt hónapban jelentősen, csaknem hat százalékkal emelkedett Franciaországban. Ez növelte az inflációt, amely egyébként igen mérsékelt. A fogyasztói árindex augusztusban 0,6 százalékkal nőtt az előző hónap 0,3 százalékos növekedésével ellentétben, bár az emelkedéshez az is hozzájárult, hogy a szárazság miatt megdrágultak egyes mezőgazdasági termények is. Míg az év eleje óta az index - éves átlagra számítva - csak 2,5 százalékkal nőtt, a mostani előrejelzések már 3,6 százalékosra becsülik az idén az áremelkedéseket, bár ez más fejlett gazdaságú országokhoz képest még mindig alacsony inflációs rátát jelentene. +++
1990. szeptember 16., vasárnap 13:21
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|