|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás a nemzet színházáért
"A Magyar Szellemi Védegylet
Ideiglenes Intéző Bizottsága, az építendő új Nemzeti Színház ügyében
nemrég körkérdéssel fordult a hazai és a határainkon túl élő
magyarság képviselőihez, a kormánynak pedig valamennyi eddigi döntés
felülvizsgálatát, a felelősök néven nevezését és szigorú
elszámoltatását javasolta. "
Világhíradó:
Privatizáció és polgárosodás
"'A jövő agrárgazdaságban meg kell hogy férjen egymás mellett a
jól prosperáló mezőgazdasági nagyüzem, és az 50-60 hektáros
farmergazdaság. A föld pedig csak annak a tulajdonában lehet, aki
megműveli, és nem lehet a spekuláció, azaz űzérkedés tárgya.
Legalább ilyen fontos az ipari üzemek további sorsa. Ezekről az
államtitkár azt mondta, hogy elkészült a kormány hároméves
privatzációs programja, amelynek fontos része, hogy mi lesz a
nagyvállalatok sorsa. A jól működők változatlnul állami tulajdonban
maradnak, ám a dolgozók részvényesek lehetnek, és nagy szerepet kap
a működő tőke.
"
|
|
|
|
|
|
|
II. János Pál Tanzániában
|
Dar es Salaam,1990.szeptember 2.vasárnap (DPA/Reuter/UPI) -
Afrikai körútjának első állomására, Tanzániába érkezett szombaton
II. János Pál pápa. A repülőgép fedélzetén újságírók előtt
ismételten elítélte Kuvait Iraki bekebelezését és felhívta a világ
vezető politikusait, hogy tegyenek meg mindent a háború elkerülése
érdekében.
A katolikus egyházfő cáfolta ugyanakkor, hogy a Vatikán tárgyalásokat kezdeményezne a második hónapjába lépő konfliktus rendezése érdekében, s reményét fejezte ki, hogy a válság megoldását célzó nemzetközi erőfeszítések eredményre vezetnek.
Dar es Salaamban a pápát több százezres tömeg üdvözölte. A katolikus egyházfő a helyi diplomáciai testületek képviselői előtt a ,,gazdag országok Afrikával szemben fennálló erkölcsi felelősségére emlékeztett. A Tanzániában fenyegető méreteket öltött AIDS-szel kapcsolatban a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozta a pápa.
Szeptember 10-ig tartó körútja során II. János Pál Tanzánián kívül ellátogat Burundiba, Ruandába és Elefántcsontpartra is. +++
1990. szeptember 2., vasárnap 09:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|