|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás a nemzet színházáért
"A Magyar Szellemi Védegylet
Ideiglenes Intéző Bizottsága, az építendő új Nemzeti Színház ügyében
nemrég körkérdéssel fordult a hazai és a határainkon túl élő
magyarság képviselőihez, a kormánynak pedig valamennyi eddigi döntés
felülvizsgálatát, a felelősök néven nevezését és szigorú
elszámoltatását javasolta. "
Világhíradó:
Privatizáció és polgárosodás
"'A jövő agrárgazdaságban meg kell hogy férjen egymás mellett a
jól prosperáló mezőgazdasági nagyüzem, és az 50-60 hektáros
farmergazdaság. A föld pedig csak annak a tulajdonában lehet, aki
megműveli, és nem lehet a spekuláció, azaz űzérkedés tárgya.
Legalább ilyen fontos az ipari üzemek további sorsa. Ezekről az
államtitkár azt mondta, hogy elkészült a kormány hároméves
privatzációs programja, amelynek fontos része, hogy mi lesz a
nagyvállalatok sorsa. A jól működők változatlnul állami tulajdonban
maradnak, ám a dolgozók részvényesek lehetnek, és nagy szerepet kap
a működő tőke.
"
|
|
|
|
|
|
|
Igénybejelentés 360 ezer hektárra - Cseh Sándor a derecskei
gyűlésen
|
1990. augusztus 20., hétfő - A Hajdú-Bihar megyei Derecskén
a Független Kisgazdapárt rendezett gyűlést és kisgazda-gépszemlét az
ünnep alkalmából. Cseh Sándor, a párt ügyvezető alelnöke többek
között arról beszélt, hogy a Független Kisgazdapárt becsülettel
teljesítette a kormánykoalícióban vállalt kötelezettségeit, és most
várja a fizetséget. Vagyis azt, hogy a koalíciós pártok ne
szabdalják tovább, az Országgyűlés pedig szeptember 3-án fogadja el
a kisgazdák földtörvényét. A földtörvénynek - hangoztatta -
mindenáron érvényt kell szerezni, s nyomban meg is hívta a gyűlés
résztvevőit pártja Parlament előtti tömegdemonstrációjára, amelynek
nem titkolt célja, hogy nyomást gyakoroljanak az Országgyűlésre a
földtörvény elfogadása érdekében.
A gépszemlére több mint húsz, zömében új magántulajdonban lévő erőgépet és számos kiegészítő berendezést - ekét, boronát, permetező- és vetőgépet - vonultattak fel a gazdák annak demonstrálására: arra várnak, hogy az ősszel már saját földjükön használhassák ekéiket. Szőke Károly, a Földművelésügyi Minisztérium jelen lévő államtitkár-helyettese bejelentette, hogy eddig 360 ezer hektár földet igényeltek vissza az országban, s ennek több mint felét, tehát 180 ezer hektárnál nagyobb földterületet egyetlen megyében: Hajdú-Biharban. (MTI)
1990. augusztus 20., hétfő 19:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|