|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Rossz a cigányok közérzete
"Miután gáz-sprével szembefújtak és gumibotokkal alaposan
helybenhagytak, a halántékomhoz szorították a pisztoly csövét -
hallottuk egy sértett beszámolóját a Phralipe mai
sajtótájékoztatóján, Miskolcon.
Abból az apropóból kérette Horváth Aladár, a Testvériség cigány-
szervezet megyei csoportjának vezetője az újságírókat, mert hát
Borsod- Abaúj-Zemplénben megszaporodtak a cigány nemzetiségüeket ért
jogtalan rendőri intézkedések. Több példa részletes ismertetése után
választ várt a megyei rendőr-főkapitánytól: mivel tudja
megmagyarázni az említett eseteket?
Kalló József elmondta, hogy az összes vétkes rendőrt
felfüggesztették állásából, a Putnok környéki legutóbbi brutalitás
elkövetői pedig a debreceni főügyészség nyomozóirodáján várják a
további fejleményeket. A rendőrök nem kötik nemhez, bőrszínhez,
fajhoz vagy cselekedethez az intézkedést, számukra csupán egy
számít: bűnös-e az illető, vagy sem?
A hallgatóság soraiból ekkor arra kérdeztek rá a kapitánytól:
miért szerepel a kimutatásokban és jelentésekben még mindig a
"cigány elkövető" megjelölés, ha ilyen demokratikus a rendőrség."
|
|
|
|
|
|
|
Az Érdekegyeztető Tanács ülése (1. rész)
|
1990. november 5., hétfő - A munkaadói és a munkavállalói
oldal nem tartotta elfogadhatónak az üzemanyagár-liberalizálással
kapcsolatos kormány előterjesztést az Érdekegyeztető Tanács hétfői
ülésén, a Parlamentben. Mint Palotás János, a VOSZ elnöke a
munkaadói oldal képviseletében elmondta, nem hajlandók eltekinteni a
legutóbbi Érdekegyeztető Tanács ülésen született megállapodásától.
Akkor ugyanis arról volt szó, hogy a kormány is elfogadja az október
25-e előtt érvényben lévő fogyasztási adó tételeket. A mostani
előterjesztésben viszont - a biztosítási díj nélkül számítva -
mintegy 4-5 forintos fogyasztásiadó többletet kíván érvényesíteni a
különféle benzinffajtáknál a kormány. Ugyanakkor az előterjesztés
szerint ilyen fogyasztásiadó-tételek mellett is tartható a jelenlegi
benzinár, ha a 29 dolláros (30 dolláros hátárparitásos)
barrelenkénti import árból indulnak ki.
Az év végéig a többletbevétel mintegy 1,6 milliárd forintot jelentene. A kormány álláspontja szerint ez az összeg majdnem teljes mértékben lehetőséget adna a személyszállítás, a víz- és csatornaszolgáltatás, a posta, a mezőgazdaság, a rendőrség, a tűzoltóság, mozgássérültek, valamint a háztartási tüzelőolajat fogyasztók összességében mintegy 1,8 milliárd forintos költségvetési támogatásának konpenzációjára.
A munkaadói és munkavállalói oldal vitatta a számítások teljeskörüségét. Palotás János megkérdezte, miért nem szerepel a többletbevételek oldalán az a tétel, amely a további idei szovjet kőolajszállítások és a hazai termelés ára, illetve a termelőiár-számításnál kalkulált 29-30 dolláros barrelenkénti ár különbségéből adódik. Az sem világos - mondta -, hogy a költségvetés mennyit nyer a szovjet import lefölözésének és a Szovjetunióba irányuló magyar export támogatásának összevetéséből. Ugyanis nemcsak a szovjet kőolajszállítások csökkentek, hanem a magyar export volumene is.
Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke a munkavállalói oldal részéről a szünet előtt végül azt javasolta, hogy legalább abban állapodjanak meg: a fogyasztói adó tételeit nem emelik az október 25-ihez képest, a termelői ár kérédéséről pedig tovább folytatják a vitát. (folyt.köv.)
1990. november 5., hétfő 12:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|