|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Antall József levele Kis Jánoshoz és Tölgyessy Péterhez
"Jeszenszky Géza külügyminiszter úr nem a felsorolt értékek iránti
elkötelezettségét vonta kétségbe a különböző pártoknak, hanem azt
állította, hogy ezeket az értékeket összességükben és együttesen a
leghitelesebben a kormánykoalíció pártjai képviselik. Szó sincs
semmiféle kirekesztésről, vagy kizárólagosságról a nyilatkozatban.
BBC, Panoráma:
A koszovói konfliktus
"Jelenleg csak két fajta alternatíváról beszélnek
Jugoszláviában. Az egyik, amit az albánok akarnak, illetve amit ők
meg is tettek: kikiáltották Koszovó függetlenségét - mégpedig
olyképpen, hogy Koszovó önálló független köztársaság legyen a
jugoszláv föderáció keretén belül. A másik alternatíva pedig az,
hogy Koszovó egy teljesen jogfosztott tartomány legyen, szigorú
szerbiai ellenőrzés alatt. Nyilvánvaló, hogy egyik alternatíva sem
működőképes."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ: közbiztonsági fórum - Távol maradtak a rendőrök (1. rész)
|
1990. szeptember 13., csütörtök - Közbiztonsági fórumot
rendezett csütörtökön Budapesten a Szabad Demokraták Szövetségének
országgyűlési képviselőcsoportja. A napirenden a rendőrségi törvény
előkészítésével összefüggő kérdések szerepeltek. A vitára meghívást
kapott a budapesti főkapitány és a kerületi rendőrségek vezetői is,
de egyikük sem jelent meg.
Magyar Bálint képviselő ismertette a hallgatósággal annak a körlevélnek a tartalmát, amelyet Szabó Győző országos rendőrfőkapitány szeptember 11-én küldött valamennyi megyei és a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének. Ebben felhívta a rendőrségen dolgozók figyelmét, hogy a rendőri munka politikától mentes szakmai tevékenység, ezért a rendőrség tagjainak távol kell tartani magukat a politikai küzdelmektől. Kőszeg Ferenc arra mutatott rá, hogy a hamarosan a Parlament elé kerülő rendőrségről szóló törvénytervezet több pontja eltér a szabad demokraták álláspontjától. Az SZDSZ ugyanis nagyobb szerepet szán az önkormányzatoknak a rendőrségi munkában, s törvényben kívánja szabályozni a főkapitányi posztokra való pályázati rendszert is.
Demszky Gábor, a párt budapesti főpolgármester-jelöltje egyebek közt arról szólt, hogy hiába volt rendszerváltás, a rendőrség továbbra is bizalmatlan az ellenzékkel szemben. Véleménye szerint a rendőrségnek - a jövő rendőrségének - három követelménycsoportnak kell megfelelnie: az alkotmányosságnak, a törvényességnek és a jogszerűségnek; a hatékonyságnak, a gyorsaságnak és a szakszerűségnek, valamint annak, hogy a helyi elvárásoknak megfelelően fejtse ki tevékenységét. Az SZDSZ álláspontja szerint a központi rendőrség végezné a bűnüldöző munka jelentős részét, s normatív alapon biztosítaná a helyi közbiztonság fenntartását. Ezt olyan módon lehetne elérni, hogy a rendőrségi törvényben meghatároznák: X ezer lakos után mennyi rendőrjárőrt köteles a rendőrség biztosítani a települések számára. Amennyiben azonban a helyi önkormányzatok azt szükségesnek tartják, a rendelkezésükre álló anyagi forrásokból maguk is fejleszthetnék a helyi rendőrségeket. Fontos az is, hogy a helyi kapitányok kinvezéséhez szükség legyen az önkormányzat egyetértésére.
Hack Péter azt hangsúlyozta, hogy a közbiztonság romlására lehet számítani. Nemzetközi tapasztalatok mutatják, hogy a munkanélküliség és a szociális feszültség együtt jár a bűnözés növekedésével. (folyt.köv.)
1990. szeptember 13., csütörtök 18:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
SZDSZ: közbiztonsági fórum - Távol maradtak a rendőrök (2. rész)
|
A bűnözéstől, mint mondta, a súlyos büntetéseknél is nagyobb hatékonysággal riasztaná vissza az arra hajlamosakat az, ha a jelenleg 20-30 százalékos felderítési eredményesség lényegesen javulna. A bűnözés növekedésével szemben csak egy hatékony, jól szervezett, szakmailag felkészült és anyagilag is jól ellátott rendőrség képes fellépni, ez a rendőrség viszont ma még nem létezik. A túlbürokratizált szervezet belső átalakításával azonban növelni lehetne a végrehajtó állomány létszámát és javítani lehetne a fizetéseket is. Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a központilag irányított rendőrség a helyi közösségek igényeire nem tud kellő rugalmassággal reagálni. Jelenleg még távol van az az idő, amikor létre lehetne hozni az önkormányzati rendőrséget, de az már most biztosítanunk kell, hogy a helyhatóságoknak beleszólása legyen a helyi rendőrségek munkájába. (MTI)
1990. szeptember 13., csütörtök 18:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|