|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Pető Ivánhoz
"Mi nem a
bukott rendszer illegitim jogrendjének futóhomokjára kívánjuk az új
magyar köztársaság alapjait rakni, hanem stabil, rehabilitált és
kiterjesztett polgári jogrendre.
Tisztelt Pető Iván Úr
Ha emlékezetéből már kihullott volna,
újból felidézzük: a Független Kisgazdapárt a rendszerváltás döntő
órájában, a tavaly novemberi népszavazás során, az SZDSZ-szel egy
oldalon állva távolította el a diktatúra alapintézményeit.
"
SZER, Figyelő:
A BM kabinetirodájáról
" A kabinetirodának a létesítését tulajdonképpen az tette
szükségessé, amiért Nyugat-Európában is több helyütt ilyen szervezet
működik - hogy a miniszter immáron politikus elsősorban és
másodsorban közigazgatás, ha úgy tetszik -, a többpártrendszerben, a
koalícióban bármikor megtörténhet, hogy a miniszternek menni kell,
de egy minisztériumnak stabilnak kell maradni. Magyarán: az
apparátus örök, a miniszter megy.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen szituációban ellentétek feszülhetnek
az apparátus és a miniszter között, szüksége van a miniszternek egy
olyan csapatra, amelyik vele él, vele dícsőül meg, vagy bukik meg,
és éppen ezért megakadályozza - hogy durván fogalmazzak -, hogy az
apparátus bármikor jégre tudja vinni a miniszterét, hiszen a
miniszter nem közigazgatási szakember, hanem politikus."
|
|
|
|
|
|
|
Öböl, német egység - Európa Parlament (1.rész)
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Strasbourg, 1990. szeptember 12. kedd (MTI-tud) - Giulio
Andreotti, az Európai Közösség elnökséget betöltő Olaszország
kormányfője eltökéltségre és kitartásra szólított fel szerdán az
öbölbeli válság békés megoldásának keresésében, és megerősítette,
hogy a közösség országai minden rendelkezésükre álló eszközzel
készek támogatni a Biztonsági Tanács határozatainak végrehajtását.
A miniszterelnök a közösség tizenkét országában megválasztott Európa Parlament rendkívüli vitáját nyitotta meg: ennek egyedüli témája a Kuvait elleni iraki agresszió nyomán kialakult helyzet és az Európai Közösség azzal kapcsolatos politikája. A tanácskozás azonban szükségszerűen a világpolitika más összefüggéseit is érinti.
Giulio Andreotti ismét felszólította az iraki vezetőket a BT határozatainak teljesítésére. Leszögezte, hogy a közösség nem táplál ellenséges érzelmeket az iraki néppel szemben, viszont vezetőit figyelmeztetni kívánja azokra a szörnyű perspektívákra, amelyeknek saját népüket teszik ki: a súlyos nélkülözések, a pusztító háború még tragikusabb kockázatára.
Annak érdekében, hogy jelezze az arab népekkel való együttműködési szándékát, az Európai Közösség kész meggyorsítani az öböl-országokkal kötött kooperációs egyezmény végrehajtását, és minél előbb befejezni a tárgyalásokat egy szabadkereskedelmi megállapodás elérésére - mondotta.
A válság ismét megmutatta, hogy mennyire átrendeződtek a nemzetközi kapcsolatok - fejtette ki az olasz miniszterelnök. Ezzel kapcsolatban idézte James Baker amerikai külügyminisztert, aki az Európai Közösség három külügyminiszteréből álló trojkával találkozva hétfőn úgy vélekedett, hogy a ,,Szovjetuniónak a válságban tanúsított magatartása a hidegháború vége óta kialakult szovjet-amerikai viszony első pozitív próbája volt,,.
Jacques Delors, az Európai Közösség bizottságának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a jog érvényesülése a jelenlegi válságban kihatna a közel-keleti térség más problémáinak megoldására, így az izraeli-arab konfliktusra és a libanoni helyzetre is. (folyt.)
1990. szeptember 12., szerda 14:03
|
Vissza »
|
|
Öböl, német egység - Európa Parlament (2.rész)
|
A közösség bizottságának elnöke igen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a Tizenketteknek mindent meg kell tenniök a válság következtében Közép-Kelet-Európa országaira háruló új terhek kompenzálására, mert különben veszélybe kerülhet a demokratikus átalakulás, amelyet pedig éppen a közösség építésének sikerei ihlettek és ösztönöztek.
Az egész napra tervezett vitában számos határozati javaslatot terjesztettek elő az Európa Parlament különböző politikai csoportjai. Azok kivétel nélkül elítélik az iraki agressziót.
A testület kedden a német egyesítésről a közösség bizottsága által kidolgozott dokumentum alapján folytatott vitát.
A vita nyomán elfogadott határozatban az Európai Parlament egyetértett azzal, hogy rendkívüli hatáskört kapjon a közösség bizottsága (erre azért van szükség, hogy a helyzet megkövetelte gyorsasággal intézkedhessen, például abban, hogy időleges felmentéseket adjon az NDK-nak az egyesítéstől rá is kötelező közösségi normák érvényesítése alól). A határozatban az Európai Parlament ugyanakkor kifejezte igényét arra, hogy folyamatosan bekapcsolják a döntéshozó folyamatba, állandó tájékoztatást kapjon, s hogy továbbra is jogában álljon módosításokat javasolni a bizottság által foganatosított intézkedésekre. Az Európai Parlament véleménye szerint olyan rendkívüli hatalom-átruházásról van szó, amely időben nem terjedhet túl 1990. december 31-én.+++
1990. szeptember 12., szerda 14:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|