|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Pető Ivánhoz
"Mi nem a
bukott rendszer illegitim jogrendjének futóhomokjára kívánjuk az új
magyar köztársaság alapjait rakni, hanem stabil, rehabilitált és
kiterjesztett polgári jogrendre.
Tisztelt Pető Iván Úr
Ha emlékezetéből már kihullott volna,
újból felidézzük: a Független Kisgazdapárt a rendszerváltás döntő
órájában, a tavaly novemberi népszavazás során, az SZDSZ-szel egy
oldalon állva távolította el a diktatúra alapintézményeit.
"
SZER, Figyelő:
A BM kabinetirodájáról
" A kabinetirodának a létesítését tulajdonképpen az tette
szükségessé, amiért Nyugat-Európában is több helyütt ilyen szervezet
működik - hogy a miniszter immáron politikus elsősorban és
másodsorban közigazgatás, ha úgy tetszik -, a többpártrendszerben, a
koalícióban bármikor megtörténhet, hogy a miniszternek menni kell,
de egy minisztériumnak stabilnak kell maradni. Magyarán: az
apparátus örök, a miniszter megy.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen szituációban ellentétek feszülhetnek
az apparátus és a miniszter között, szüksége van a miniszternek egy
olyan csapatra, amelyik vele él, vele dícsőül meg, vagy bukik meg,
és éppen ezért megakadályozza - hogy durván fogalmazzak -, hogy az
apparátus bármikor jégre tudja vinni a miniszterét, hiszen a
miniszter nem közigazgatási szakember, hanem politikus."
|
|
|
|
|
|
|
Gazdanap Sopronban (1. rész)
|
1990. augusztus 19., vasárnap - Vasárnap a déli órákra
tisztázódott a soproni Somfalvi úti ideiglenes határnyitással
kapcsolatos félreértés. A Független Kisgazda-, Földmunkás- és
Polgári Párt helyi szervezetei ugyanis osztrák-magyar
határtalálkozóval egybekötött gazdanapot rendeztek. Erre az
alkalomra ideiglenes határátkelőhely nyílt Ágfalva közelében, ahol a
szomszédos Ausztriából kerékpárral és gyalog számos érdeklődő
érkezett az egész napos rendezvényre, amelyet sok látványos,
szórakoztató program színesített. Az ideiglenes határátkelőt azonban
a délelőtt folyamán a magyarok nem vehették igénybe, átlépésükhöz az
osztrák vámőrizeti szervek jelen lévő képviselői nem járultak hozzá,
pedig már reggel több mint százan szerettek volna átmenni a
szomszédos osztrák település templomába a délelőtti misére.
Csalódottan kellett visszafordulniuk, a hivatalos osztrák szervek
képviselői ugyanis arra hivatkoztak, náluk semmiféle rendezvény
nincs, így tehát ok sincs az átlépésre. Többen úgy vélekedtek: az
osztrákok intézkedése mögött feltételezhetően az áll, hogy a
szombati Európa Nap rendezvényeit kihasználva román menekülők
tömeges határsértési kísérlettel próbálkoznak Ausztria irányába. A
városban terjedő híreszteléseket az MTI érdeklődésére Frankó István
ezredes, a határőrség soproni kerületparancsnoka cáfolta,
hangoztatva: az intézkedési körükbe vont határszakaszon vasárnapra
virradóra rendkívüli esemény nem történt, az átlagosnál nagyobb
mozgást nem tapasztaltak.
Az ,,egyirányú,, határnyitásból adódó probléma végül is megoldódott, az illetékes magyar és osztrák szervek tárgyalása nyomán délután a magyarok is igénybe vehették az ideiglenes határátkelőt Ausztria felé. (folyt.köv.)
1990. augusztus 19., vasárnap 18:17
|
Vissza »
|
|
Gazdanap Sopronban (2. rész)
|
A délutáni politikai nagygyűlésen elsőként Vörös Vince, a párt örökös elnöke, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket. A privatizációról szólva bejelentette: az osztrák parasztszövetség vezetőivel folytatott tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy az osztrák partnerek húsz-harminc olyan fiatal mezőgazdasági vállalkozót fogadnak ausztriai tapasztalatcserére, akik visszaigénylik a földet. Úgy vélekedett, ha a földtörvényt a Parlament elfogadja, s ha ennek nyomán földhöz jut a parasztság, életszínvonala a nyugat-európai parasztok életszínvonalára emelkedik.
Ezt követően Nagy Ferenc József, a párt elnöke, földművelésügyi miniszter emelkedett szólásra. A mezőgazdaság jelenlegi helyzetét elemezve szólt a súlyos aszálykárokról, az értékesítési gondokról. Majd hozzátette, a tárca mindent megtesz annak érdekében, hogy az élelmiszer-ellátást biztosítsa. A privatizációval kapcsolatban kiemelte: a szövetkezeteket nem akarják szétverni, a tagságra bízzák, melyik életformát választja. A földtulajdon reformot egyébként fokozatosan kívánják megvalósítani. Olyan mezőgazdaság megteremtése a cél, amely beilleszkedik a piacgazdasági rendszerbe. A gyenge adottságú termelőszövetkezetek támogatásával kapcsolatban kijelentette: a minisztérium felülvizsgálja, hogyan éltek a kedvezőtlen termőhelyi adottságú téeszek a rendszeres támogatással. Ahol a fejlődés jelei a támogatások ellenére sem mutatkoznak, azokat a termelőszövetkezeteket felszámolják. Végül Torgyán József, a párt főügyésze beszélt a Kisgazdapárt politikájáról. Megítélése szerint Magyarország sorsa a Kisgazdapárton áll vagy bukik - hangoztatta. A Kisgazdapárt a mérleg nyelve, s ha őket kikezdik, ezzel az egész kormányt ki lehet kezdeni. Úgy vélekedett, a földtörvénnyel kapcsolatos támadásokkal valójában erre készülnek a kommunisták, továbbá az SZDSZ és a Fidesz, amelyek - mint rámutatott - a kommunisták szekértolói. A továbbbiakban kifejtette, csak a kormányban történt meg a rendszerváltás, s most itt az alkalom, hogy a nép vegye át a hatalmat. A régi kommunista vezetőktől mindenképpen meg kell szabadulni - mondta Torgyán József.
A gazdanap szalonnasütéssel és népünnepéllyel zárult. (MTI)
1990. augusztus 19., vasárnap 21:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|