|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás a Balatoni (zánkai) Gyermekközpont megmentéséért
"A létesítményben kialakított infrastruktúra, a felhalmozott
szellemi értékek kifejezetten gyermekcentrikusak. Egyes elképzelések
szerint az intézmény gyermek- és ifjúsági jellege megszűnne, és
profitorientált idegenforgalmi tevékenységet folytatna. Ezzel együtt
megszűnne az ország egyetlen ilyen jellegű gyermekintézménye.
"
BBC, Panoráma:
Bihari:
a kivonulás demonstratív, nem célravezető
"... az
ülésteremből való kivonulás kétségbeesésből elkövetett tiltakozás,
annak a felismerése, hogy nem sikerül érvekkel vagy különböző
demokratikus eszközökkel arra szorítani azt a személyt, akinek a
megnyilatkozása miatt kivonulnak az ülésteremből, amire ők
szeretnék, és a tiltakozásnak ezt a módját választják. Ez ugyanakkor
egy kétélű fegyver. Tehát tulajdonképpen, nem pedig igazán hatékony
célravezető eszköz a kivonulás. "
|
|
|
|
|
|
|
A Fidesz választási gyűlése Esztergomban (Orbán Viktor)
|
1990. szeptember 14., péntek - Elsősorban az Országgyűlés
eddigi munkáját értékelte pénteken este Esztergomban tartott
megrendezett választási gyűlésén Orbán Viktor, a Fidesz parlamenti
frakciójának a vezetője. Azzal kezdte, hogy az emberek többsége
elégedetlen a legfőbb törvényhozó testület tevékenységével. Úgy
vélekednek ugyanis, hogy az Országgyűlés nem a legfontosabb
dolgokkal, mint például a gazdaság stabilizálásával, vagy az
infláció megfékezésével foglalkozik, hanem ennél lényegtelenebb
kérdésekkel. Persze van ebben igazság - mondotta Orbán Viktor -, de
ezeknek a fontos dolgoknak a rendezéséhez számos új törvényt kellett
és kell hoznia a honatyáknak. Azt mindenképpen a Parlament javára
kell írni, hogy számos fontos törvényt hozott ez idáig, méghozzá
hihetetlen rövid idő alatt. Igaz - tette hozzá - a gyorsaságból
következően pontatlanságok is belekerültek egyes törvényekbe, ami
miatt hamar módosítani kellett, illetve kell majd azok egyes
részleteit. Az is feleslegesen nehezítette a Parlament munkáját,
hogy a kormány olyan kérdéseket is a napirendek közé vetetett,
amelyekhez az Országgyűlésnek semmi köze nem volt.
A továbbiakban Orbán Viktor leszögezte: az esetenkénti felesleges, illetve hosszadalmas vitákat nem provokálta az ellenzék, azokat a kormányzópárt tagjainak téves, illetve félreérthető kijelentései váltották ki. Az elkövetkezendő néhány hónapban a gyűlés szónoka szerint újabb nehéz csaták lesznek az Országgyűlésben. A kormány várhatóan ekkor terjeszti elő a gazdasági alapintézményekre vonatkozó elképzeléseit. Ezek közül a földtörvény és a privatizációs törvény a leglényegesebbek. Elfogadásukhoz a jelenlegi törvények szerint csak a képviselők felének a szavazata szükséges. Fontosságuk miatt azonban a Fidesz szeretné, ha a honatyák kétharmados többséggel hagynák jóvá e két törvényt - mondotta Orbán Viktor. (MTI)
1990. szeptember 14., péntek 21:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|