Rendszerváltás és az MTI

	Bihari: a kivonulás demonstratív, nem célravezető
------------------------------------------------- London, 1990. szeptember 12. (BBC, Panoráma) - Tegnap délben látványos jelenetre került sor a magyar Országgyűlsben. Bossányi Katalin, az MSZP képviselője interpellációt intézett Jeszenszky Géza külügyminiszterhez, egy, a Magyar Nemzetben megjelent félreérthető fogalmazású levéllel kapcsolatban. Jeszenszky Géza ugyanis kizárólag a kormánypártok erényei között sorolta fel az európaiságot és a liberális eszmék vállalását. Jeszenszky Géza válasza közben a Fidesz- és az SZDSZ-képviselők kivonultak, utána pedig rögtönzött sajtóértekezleten, immár az MSZP-vel együtt a miniszter lemondását követelték. Az üggyel kapcsolatban Bihari Mihály politológushoz fordultam, és először is azt kérdeztem tőle, a kivonulással bővült-e a képviselők politikai fegyvertára? - Tulajdonképpen nem bővült. Egyrészt mert ezzel már éltek korábban is az ellenzéki pártok képviselői, és ismert ez más demokráciákban is. Inkább az vethető fel, hogy vajon hatásos fegyver-e, hatásos eszköz-e a kivonulás. Én azt gondolom, hogy az ülésteremből való kivonulás kétségbeesésből elkövetett tiltakozás, annak a felismerése, hogy nem sikerül érvekkel vagy különböző demokratikus eszközökkel arra szorítani azt a személyt, akinek a megnyilatkozása miatt kivonulnak az ülésteremből, amire ők szeretnék, és a tiltakozásnak ezt a módját választják. Ez ugyanakkor egy kétélű fegyver. Tehát tulajdonképpen, nem pedig igazán hatékony célravezető eszköz a kivonulás. (folyt.) 1990. szeptember 12., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Interjú Bihari Mihállyal - 1. folyt.
- A lemondási felszólításra térve, a brit demokráciákban szinte mindennaposnak tekinthető a lemondásra való felszólítás. Magyarországon rituális fordulatnak tekinthető-e ez, vagy pedig valóban jelentőséggel bír a külügyminiszter lemondásra való felszólítása? - Rituálisnak semmiképpen sem lehet tekinteni, mert ha jól emlékszem, akkor a korábbi parlamentben szólították fel Horváth Istvánt arra, hogy mondjon le, aki később le is mondott, az új parlamentben pedig ez az első eset, hogy felszólítottak egy minisztert erre. Ráadásul még az is nehezíti a jelenlegi helyzetet, hogy nem lehet egy miniszterrel szemben bizalmatlansági indítványt tenni, szemben a korábbi parlamenttel, illetve ügyrendi szabállyal. Most csak az egész kormány ellen lehet benyújtani bizalmatlansági indítványt. Úgyhogy tulajdonképpen inkább csak politikai követelés, amelynek azonban alkotmányjogi vagy parlamenti ügyrendi következménye önmagában nincsen. Legfeljebb arról van szó, a miniszterelnök mérlegeli azt, hogy a kialakult helyzetben az ellenzéki pártok vagy a tágabb politikai közvélemény követelése alapján egyáltalán megfontolja-e valamely miniszterétől való megválást, vagy sem. - A tegnapi események feltétlenül azt bizonyítják, hogy a kormány és az ellenzék közötti küzdelem fokozottabbá vált. Lehet-e ezt azzal magyarázni, hogy lejárt a kormány működésének első 100 napja, vagy a választási küzdelem előjeleként értelmezhető? (folyt.) 1990. szeptember 12., szerda
Vissza »

	- Interjú Bihari Mihállyal - 2. folyt.
- Én egyiknek sem tudom be. Úgy gondolom, hogy mindkettőnek van szerepe az ellenzék és kormánypártok között kialakult viszonyban, de nem ezt tartom lényegesnek. Szociológusként, politológusként úgy látom, hogy mélyebben, a kialakult pártstruktúrában, illetve parlamenten belüli helyzetben van a magyarázat. Nevezetessen az, hogy egy olyan kormánykoalíció jött létre és alakított kormányt, amelynek megbízható, stabil, biztos parlamenti többsége van. Ez az úgynevezett hegemonisztikus pártstruktúra, tehát amikor egy párt vagy pártkoalíció túlzottan stabil, túlzottan erős támogatással rendelkezik, a parlamenten belül nem kell féljen attól, hogy a kormányhatalmat át kell adnia. És ez minden túlzott dominanciával vagy túlerővel rendelkező kormánypártot, korámányzati koalíciót elkényelmesít. Ez az egyik oldal, a kormánykoalíció oldala. A másik oldalon ez a hegemonisztikus pártrendszer, amelyben az ellenzéki pártok olyan kicsik, hogy nincs igazán esélyük megszerezni a kormányzati hatalmat, s ez a helyzet az ellenzéket elkeseríti. Tehát egy túl erős hegemonisztikus kormánykoalíció és a kormányzóképesség, kormányzati hatalom megszerzésére eséllyel nem rendelkező ellenzék közötti feszültségből fakad az a hihetetlenül kiélezett, olykor a politikai roobbanásig feszülő helyzet, aminek egyik tipikus megnyilvánulása volt véleményem szerint a tegnapi interpellációra adott válasszal kapcsolatban kialakult szikrázó vita és politikai helyzet. +++ 1990. szeptember 12., szerda
Vissza »