|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás a Balatoni (zánkai) Gyermekközpont megmentéséért
"A létesítményben kialakított infrastruktúra, a felhalmozott
szellemi értékek kifejezetten gyermekcentrikusak. Egyes elképzelések
szerint az intézmény gyermek- és ifjúsági jellege megszűnne, és
profitorientált idegenforgalmi tevékenységet folytatna. Ezzel együtt
megszűnne az ország egyetlen ilyen jellegű gyermekintézménye.
"
BBC, Panoráma:
Bihari:
a kivonulás demonstratív, nem célravezető
"... az
ülésteremből való kivonulás kétségbeesésből elkövetett tiltakozás,
annak a felismerése, hogy nem sikerül érvekkel vagy különböző
demokratikus eszközökkel arra szorítani azt a személyt, akinek a
megnyilatkozása miatt kivonulnak az ülésteremből, amire ők
szeretnék, és a tiltakozásnak ezt a módját választják. Ez ugyanakkor
egy kétélű fegyver. Tehát tulajdonképpen, nem pedig igazán hatékony
célravezető eszköz a kivonulás. "
|
|
|
|
|
|
|
Uruguay - Irak
|
Montevideo, 1990. szeptember 12. szerda (AFP) - Az Uruguay-i
kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát szigorúan
tiszteletben tartva tanulmányozza azt az ajánlatot, mely szerint
Irak ellenszolgáltatás nélkül szállítana kőolajat a harmadik világ
országainak - közölte kedden Hector Gros Espiell Uruguay-i
külügyminiszter.
Mint elmondta, mind Lacalle Herrera elnök, mind ő maga elsősorban azt vizsgálják, hogy egy ilyen adomány elfogadása jogilag összeegyeztethető lenne-e a BT-döntéssel. Hozzátette ugyanakkor, hogy konkrét ajánlatot nem kaptak Iraktól, csak Szaddám Huszein elnök televíziós bejelentése alapján tanulmányozzák a kérdést.
Uruguay évi 9 millió barreles kőolajszükségletét teljes egészében importból fedezi, s az év végéig várhatóan 90 millió dolláros vesztesége lesz az öbölbeli válság okozta kőolajár-emelkedés miatt.+++
1990. szeptember 12., szerda 08:18
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|