|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás a Balatoni (zánkai) Gyermekközpont megmentéséért
"A létesítményben kialakított infrastruktúra, a felhalmozott
szellemi értékek kifejezetten gyermekcentrikusak. Egyes elképzelések
szerint az intézmény gyermek- és ifjúsági jellege megszűnne, és
profitorientált idegenforgalmi tevékenységet folytatna. Ezzel együtt
megszűnne az ország egyetlen ilyen jellegű gyermekintézménye.
"
BBC, Panoráma:
Bihari:
a kivonulás demonstratív, nem célravezető
"... az
ülésteremből való kivonulás kétségbeesésből elkövetett tiltakozás,
annak a felismerése, hogy nem sikerül érvekkel vagy különböző
demokratikus eszközökkel arra szorítani azt a személyt, akinek a
megnyilatkozása miatt kivonulnak az ülésteremből, amire ők
szeretnék, és a tiltakozásnak ezt a módját választják. Ez ugyanakkor
egy kétélű fegyver. Tehát tulajdonképpen, nem pedig igazán hatékony
célravezető eszköz a kivonulás. "
|
|
|
|
|
|
|
Jeszenszky Géza lemondását kezdeményezi az ellenzék (1. rész)
|
1990. szeptember 11., kedd - Jeszenszky Géza külügyminiszter
lemondását kezdeményezi a parlamenti ellenzék három pártja -
jelentették be az Országgyűlés délutáni szünetében megtartott
sajtótájékoztatón, annak okán, hogy az SZDSZ- és a Fidesz-frakció
teljes létszámban, valamint a Magyar Szocialista Párt több
képviselője kivonult, hallván a külügyminiszternek egy
interpellációra adott válaszát. (Bossányi Katalin (MSZP) a Magyar
Nemzetben megjelent külügyminiszteri nyílt levél miatt
interpellált.)
Tölgyessy Péter, az SZDSZ-frakció vezetője hangsúlyozta: megdöbbentő, elképesztő volt, amit a külügyminisztertől a Ház falai között hallhattak. ,,Már nem is az 1920-as évek Horthy-korszaka szólalt meg, hanem a ,30-as évek harcos, támadó, a nemzet fogalmát kirekesztő értelemben használó Gömbös-időszak nyelvezetén hallottunk a külügyminiszter úrtól kijelentéseket,, - mondotta. A Magyar Köztársaság alkotmányára emlékeztetve alkotmányellenesnek minősítette a Jeszenszky Gézától hallottakat, amelyek szerint olyan értékek, mint a kereszténység, a nemzet, a hazaszeretet a három kormánykoalíciós párt - (és támogatóik) - privilégiuma. Ám ezen a körön kívül a parlamentben megjelenő három másik pártnak semmi köze nincs ezekhez az értékekhez, ezek ateista, nemzetellenes pártok, olyanok, amelyek a magyar közéletben csak szűk lehetőséget kaphatnak.
Emlékeztetett rá: a demokratikus ellenzék mindig azért küzdött, arra tette az életét, hogy ilyen hangon a magyar közéletben soha többé ne lehessen senkinek semmilyen joga megszólalni. Az elhangzott kijelentések pedig a kormánynak annak a tagjától származnak, akinek az egész országot, mind a hat parlamenti pártot és a parlamenten kívüli pártokat is meg kell jelenítenie. Mindezekért az SZDSZ úgy látja: a Magyar Köztársaságot nem képviselheti olyan személy, aki a Magyar Nemzetben írásban megjelent és a Parlament falai között elhangzott nézetet vall magáénak. Végezetül kijelentette: olyan alapvető kérdésekről van szó, amelyek nem intézhetők el egy bocsánatkéréssel.
Vitányi Iván, a Magyar Szocialista Párt képviseletében csatlakozott mindahhoz, amit Tölgyessy Péter kifejtett. Utalt arra: az utóbbi időben a parlamenti ellenzék nem csekély megpróbáltatásnak volt kitéve. Hallgatnia kellett, hogy Magyarország igazságos háborút viselt nemcsak a Szovjetunió, hanem szövetségesei ellen is a második világháborúban, tehát a fasizmus mellett - és egyenes választ nem kapott. (folyt. köv.)
1990. szeptember 11., kedd 18:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Jeszenszky Géza lemondását kezdeményezi az ellenzék (2. rész)
|
Hallgatnia kellett és egyben tudomásul vennie, hogy a trianoni emlékmű változatlan visszaállításáról egyáltalán szó lehet, a Mussolini- és Horthy-idézetekkel egyetemben. Ám mára valamennyire betelt a mérték. Ezért történt, hogy az ellenzék legnagyobb része, minden különösebb rábeszélés, egyeztetés nélkül kivonult az ülésteremből.
A szocialista párti képviselő kiemelte: a Jeszenszky Géza által hangoztatott nézetek olyan diszkriminációt jelentenek, amely eszköz arra, hogy kirekesszék a nemzet testéből az ateistákat, a szabadgondolkodókat, a marxistákat; egyáltalán különbséget tegyenek a nemzethez tartozó magyar és magyar, állampolgár és állampolgár között. Olyan nézetek hangzottak el tehát a Ház falai között, amelyeket nem lehetett szakítópróba nélkül elviselni. Az ellenzék méltóságát sértette volna, ha nem távozik a teremből. Hiszen Jeszenszky Géza szavai viszont azokat az időket idézik, amelyek nem vezettek, nem vezethettek magyar demokráciához.
Orbán Viktor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a két véleményt kiegészítve hangsúlyozta: fájdalommal tapasztalták, hogy az MDF folytatta azt a gondolatsorát, amely az elmúlt alig több mint 100 napban jellemezte (s amiért az ellenzék már oly sokat bírálta). Ahelyett, hogy a konkrétan felvetett ügyre konkrét választ adott volna miniszterén keresztül, ezt az interpellációt is ideológiai vitára használta fel. Az MDF régóta szándékosan szítja ezeket az ideológia vitákat, mert így nem, vagy kevéssé kell szembenéznie a mindennapok problémáival - hangoztatta. Mindebből az következik, hogy az MDF nem pragmatikus párt, hanem valami egészen más.
Véleménye szerint tűrhetetlen, hogy a szocialista párt részéről elhangzó interpellációt felhasználva a kormány tagja totális támadást indít az egész parlamenti ellenzék ellen. Mint mondotta: amikor a Magyar Nemzetben elolvasták Jeszenszky Géza válaszát, még úgy gondolták, hogy mindenkinek vannak gyenge pillanatai. Örültek hát az ügyben elhangzott interpellációnak, gondolván, itt a lehetőség a külügyminiszter számára, hogy megcáfolja és megmagyarázza az általa leírtakat. Viszont kedd délután kiderült: a külügyminiszter nem félrebeszélt, nem meggondolatlanul fogalmazott, nem megbotlott a tolla - egyszerűen így gondolkodik, ezeket a nézeteket vallja és képviseli.
Végezetül az ellenzéki képviselők leszögezték: az esemény a diszkrimináció volt, nem pedig a kivonulás. Tehát visszatérnek az ülésterembe, és folytatják a munkát. A felelősség ugyanis nem a kivonulóké, hanem a diszkriminálóké. (MTI)
1990. szeptember 11., kedd 18:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|