|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás a Balatoni (zánkai) Gyermekközpont megmentéséért
"A létesítményben kialakított infrastruktúra, a felhalmozott
szellemi értékek kifejezetten gyermekcentrikusak. Egyes elképzelések
szerint az intézmény gyermek- és ifjúsági jellege megszűnne, és
profitorientált idegenforgalmi tevékenységet folytatna. Ezzel együtt
megszűnne az ország egyetlen ilyen jellegű gyermekintézménye.
"
BBC, Panoráma:
Bihari:
a kivonulás demonstratív, nem célravezető
"... az
ülésteremből való kivonulás kétségbeesésből elkövetett tiltakozás,
annak a felismerése, hogy nem sikerül érvekkel vagy különböző
demokratikus eszközökkel arra szorítani azt a személyt, akinek a
megnyilatkozása miatt kivonulnak az ülésteremből, amire ők
szeretnék, és a tiltakozásnak ezt a módját választják. Ez ugyanakkor
egy kétélű fegyver. Tehát tulajdonképpen, nem pedig igazán hatékony
célravezető eszköz a kivonulás. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyarország felvétele az Európa Tanács napirendjén (2. rész)
|
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése 177 tagból és 177 póttagból áll, akiket a 23 tagállam parlamentjei a politikai erőviszonyoknak megfelelő arányokban jelölnek ki tagjaik közül. Tavaly óta hat magyar képviselő is részt vesz munkájában, különleges meghívottként, szavazati jog nélkül. A közgyűlés ajánlása elengedhetetlen az Európa Tanácsi felvételhez.
Az Európa Tanács az európai demokráciák legrégibb - 1949-ben létrehozott - kormányközi szervezete, amely a földrész egységét kívánja előmozdítani a pluralista demokrácia és az emberi jogok védelmezésével és erősítésével, a társadalom problémáinak kezelésére szolgáló közös megoldások kidolgozásával, az európai kultúra és identitás ápolásával. Tevékenységének eredményeként a demokratikus Európa országai több mint százharmincöt egyezményt dolgoztak ki, ezek közül többhöz - mivel jó részük nem tagállamok előtt is nyitva áll - az elmúlt két évben már Magyarország is csatlakozott.+++
1990. szeptember 5., szerda 18:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|