|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás a Balatoni (zánkai) Gyermekközpont megmentéséért
"A létesítményben kialakított infrastruktúra, a felhalmozott
szellemi értékek kifejezetten gyermekcentrikusak. Egyes elképzelések
szerint az intézmény gyermek- és ifjúsági jellege megszűnne, és
profitorientált idegenforgalmi tevékenységet folytatna. Ezzel együtt
megszűnne az ország egyetlen ilyen jellegű gyermekintézménye.
"
BBC, Panoráma:
Bihari:
a kivonulás demonstratív, nem célravezető
"... az
ülésteremből való kivonulás kétségbeesésből elkövetett tiltakozás,
annak a felismerése, hogy nem sikerül érvekkel vagy különböző
demokratikus eszközökkel arra szorítani azt a személyt, akinek a
megnyilatkozása miatt kivonulnak az ülésteremből, amire ők
szeretnék, és a tiltakozásnak ezt a módját választják. Ez ugyanakkor
egy kétélű fegyver. Tehát tulajdonképpen, nem pedig igazán hatékony
célravezető eszköz a kivonulás. "
|
|
|
|
|
|
|
Sudhoff-Horn - tárgylás a menekültügyben
|
München, 1989. augusztus 14. (SZER, A mai nap) - Budapesten tárgyalás kezdődött Horn Gyula külügyminiszter és Jürgen Sudhoff nyugatnémet külügyi államtitkár között azoknak a Magyarországon tartozkodó NDK állampolgároknak az ügyéről, akik nyugatra kívánnak távozni. Egy bonni külügyi szóvivő közölte, hogy a további intézkedésekig bezárták az ügyfelek elől Budapesten a nyugatnémet nagykövetséget. Az épületben több mint 180 keletnémet tartózkodik és a zsúfoltság megakadályozza a rendes munkamenetet. Horváth Istán belügyminiszter véleménye szerint a kivándorolni akaró keletnémetek nehéz helyzetbe hozták az országot, mivel Magyarország sem a Kelet-, sem a Nyugat-Németországhoz fűződő viszonyát nem akarja sérteni. A bonni külügyminisztérium felhívta a Magyarországról nyugatnémet vízumért folyamodók figyelmét, hogy kérelmüket az utazási irodákhoz jutassák el, mert az NSZK budapesti nagykövetségén ma reggeltől meghatározatlan ideig az ügyfélfogadás szünetel. ++++
1989. augusztus 14., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|