|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás a Balatoni (zánkai) Gyermekközpont megmentéséért
"A létesítményben kialakított infrastruktúra, a felhalmozott
szellemi értékek kifejezetten gyermekcentrikusak. Egyes elképzelések
szerint az intézmény gyermek- és ifjúsági jellege megszűnne, és
profitorientált idegenforgalmi tevékenységet folytatna. Ezzel együtt
megszűnne az ország egyetlen ilyen jellegű gyermekintézménye.
"
BBC, Panoráma:
Bihari:
a kivonulás demonstratív, nem célravezető
"... az
ülésteremből való kivonulás kétségbeesésből elkövetett tiltakozás,
annak a felismerése, hogy nem sikerül érvekkel vagy különböző
demokratikus eszközökkel arra szorítani azt a személyt, akinek a
megnyilatkozása miatt kivonulnak az ülésteremből, amire ők
szeretnék, és a tiltakozásnak ezt a módját választják. Ez ugyanakkor
egy kétélű fegyver. Tehát tulajdonképpen, nem pedig igazán hatékony
célravezető eszköz a kivonulás. "
|
|
|
|
|
|
|
Nyers Rezső beszéde Kádár János koporsójánál
|
1989. július 14., péntek - A Mező Imre úti temetőben a Himnusz elhangzása után először Nyers Rezső, az MSZMP elnöke mondott búcsúbeszédet Kádár János koporsójánál. A magyar nemzet kiváló, nemzetközileg elismert államférfijától szakít el bennünket a kérlelhetetlen sors - kezdte búcsúszavait Nyers Rezső. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy Kádár János neve elválaszthatatlanül összefonódott a magyarság ügyének és a nemzetközi haladásnak a szolgálatával. Kiemelte, hogy Kádár János teljes életet élt, életének 77 esztendejébe sok minden zsúfolódik össze: életre szóló találkozások és fájdalmas elválások; kiemelkedő sikerek, látványos eredmények és zátonyra futott próbálkozások. Kádár Jánosban a hazai és a nemzetközi közvélemény azt a politikust tisztelte, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a helsinki folyamat elindításában és következetes képviseletében, a kelet-nyugati párbeszéd kibontakoztatásában - mutatott rá az MSZMP elnöke. - A magyar kommunisták úgy emlékeznek Kádár Jánosra, mint aki a nemzeti megbékélés érdekében mindig kész volt a megegyezésre. Küzdelmes élete számunkra intelem is egyben: ismernünk kell történelmünket és tisztelnünk értékeinket, mert enélkül nem őrizhetjük meg önbecsülésünket. Igaz ez akkor is, ha ma az ország nehéz helyzetben van. (MTI)
1989. július 14., péntek 17:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|