|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás a Balatoni (zánkai) Gyermekközpont megmentéséért
"A létesítményben kialakított infrastruktúra, a felhalmozott
szellemi értékek kifejezetten gyermekcentrikusak. Egyes elképzelések
szerint az intézmény gyermek- és ifjúsági jellege megszűnne, és
profitorientált idegenforgalmi tevékenységet folytatna. Ezzel együtt
megszűnne az ország egyetlen ilyen jellegű gyermekintézménye.
"
BBC, Panoráma:
Bihari:
a kivonulás demonstratív, nem célravezető
"... az
ülésteremből való kivonulás kétségbeesésből elkövetett tiltakozás,
annak a felismerése, hogy nem sikerül érvekkel vagy különböző
demokratikus eszközökkel arra szorítani azt a személyt, akinek a
megnyilatkozása miatt kivonulnak az ülésteremből, amire ők
szeretnék, és a tiltakozásnak ezt a módját választják. Ez ugyanakkor
egy kétélű fegyver. Tehát tulajdonképpen, nem pedig igazán hatékony
célravezető eszköz a kivonulás. "
|
|
|
|
|
|
|
Kiáltó Szó - erdélyi magyar kisebbségi szemle
|
1989. február 17., péntek - Az erdélyi magyar kisebbség körében terjesztett Kiáltó Szó című szemle első számát pénteken mutatták be a hazai és a nemzetközi sajtó képviselőinek Budapesten. A kiadvány létrejöttének körülményeit Ara-Kovács Attila, az Erdélyi Magyar Hírügynökség vezetője, Csoóri Sándor író, Bodor Pál újságíró és Molnár Gusztáv politológus ismertette a lap szerkesztői nevében, ,,akik kénytelenek a névtelenség homályába burkolózni,,.
Rámutattak arra, hogy a Kiáltó Szó megjelenése új szakasz kezdetét jelenti az erdélyi magyarság II. világháború utáni történetében. A folyóiratszerű, esszéket, tanulmányokat, politikai pamfleteket közlő kisebbségi szemle megjelenése jog- és törvényszerű, kiadásával minden magyar büszkébb lehet nemzetére. A kiadvány nem akar egyetlen politikai elkötelezettség szószólója lenni, nem kíván kifejezni csoportérdekeket. Együttműködésre, közös fellépésre szólít minden tisztességes erdélyi magyart, minden becsületes román demokratát. Emlékeztettek arra, hogy Erdélyben korábban már terjesztettek egy hasonló kiadványt. Az Ellenpontok 1981 decemberében jelent meg, s működését 9 szám közreadása után - a hatalom nyomására - 1983 elején fejezte be. Hangvétele - mint egyik szerkesztője mondta - agresszívabb, publicisztikusabb volt, mint a Kiáltó Szóé. A szemlének eddig két száma jelent meg, első példányai néhány héten belül Magyarországon is olvashatók lesznek. (MTI)
1989. február 17., péntek 17:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|