|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Blokád - visszhang - 2.
|
Budapest/Moszkva/Belgrád/Kairó, 1990. október 26. péntek
(MTI/AP/Reuter/AFP/TASZSZ) - A hírügynökségek az esti órákban újabb
részletes jelentésekben számoltak be a magyarországi helyzetről.
Idézték Horváth Balázs belügyminiszter felhívását arról, hogy a
döntés visszavonása a négy napra elegendő benzintartalék fényében
katasztrófához vezetne. Ismertették az ellenzéki pártok és a
szakszervezetek állásfoglalásait, és kormány által említett
kompenzációs ajánlatot. A Reuter jelentése szerint nincs látható
jele a kormányhatóságok politikai vagy népi támogatásának.
A szovjet tévéhíradó egészen röviden, a budapesti taxis felvonulás képeit mutatva számolt be a benzináremelés elleni magyarországi megmozdulásokról.
A TASZSZ szovjet hírügynökség pénteken folyamatosan és igen bő terjedelemben kísérte nyomon a magyarországi helyzet alakulását. A hírügynökség jelentéseiből idézett híradásaiban a moszkvai rádió is.
A belgrádi televízió és a rádió nagy figyelmet szentelt az eseményeknek. Felhívták az utazók figyelmét, hogy az útelzárások miatt autóval vagy busszal lehetőleg ne induljanak most Magyarországra. A tudósításokban a többi között az is elhangzott, hogy a blokádokkal lehetetlenné tették a közellátást, és még a mentők sem tudnak eljutni a kórházakba.
Viszonylag részletes tudósításban számolt be péntek esti híradójában az egyiptomi televízió a magyarországi forgalombénító akcióról. A külföldi hírek sorában ugyan utolsóként, de egyperces filmet vetítettek a csütörtök este történtekről, a parlament elé vonult taxisokról, miközben a bemondó ismertette a maggyar kormány indokait az áremelésre: az öböl menti válságot és a szovjet kőolajszálllítások elmaradását. +++
1990. október 26., péntek 21:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|