|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kormány-nyilatkozat (2. rész)
|
X X X
A belügyminiszter a kormánynyilatkozat ismertetését követően elmondta: a kormány nem számított arra, hogy ilyen ellenállásba ütközik. Folyamatosan konzultálnak Göncz Árpád köztársasági elnökkel, a kialakult vészhelyzetről, és máris felállítottak három válságstábot. Ezek közül az egyik az érdekegyeztetést problémáit igyekszik megoldani a szakszervezetekkel közösen, vezetője Szabó Tamás munkaügyi államtitkár. A konfliktus globális megoldására a nemzetbiztonsági kabinet és a gazdasági tárca képviselőiből alakítottak válságstábot. Az energiagondok kezelésére pedig Bogár László NGKM-államtitkár vezetésével hoztak létre munkacsoportot.
A belügyminiszter hangsúlyozta: a kormány az áremeléssel senkit nem akar megnyomorítani, de az intézkedés elkerülhetetlenné vált. Horváth Balázs közölte: a kormány nem kíván erőszakhoz folyamodni, és a rendőrség munkatársait is felhívta, hogy tanúsítsanak tolarenciát, ám igen nehéz ezt megvalósítani, mivel immár kirakatbetörésekre, vasúti sínek eltorlaszolására is sor került, és az ország légiközlekedését is a megbénulás fenyegeti. A miniszterelnök betegsége miatt a miniszterelnöki teendőket ellátó Horváth Balázs belügyminiszter szólt arról is, hogy rendszeresen tartja telefonon a kapcsolatot Antall Józseffel, akinek instrukciói alapján intézkedik.
Kérdésre válaszolva Horváth Balázs közölte: a kormány álláspontja változatlan: az elkerülhetetlen áremelést nem vonják vissza, ám megvizsgálják, mit tehet a konfliktus megoldása érdekében a kormány, amennyiben hétfő délutánra a taxisok és fuvarozók képviselői reális elképzelésekeket nyújtanak át. Szükséges azonban, hogy addig is felszabadítsák a lezárt utakat és hidakat, s így az országban az élet normalizálódhassék - hangsúlyozta. A belügyminiszter közölte: a magyar-jugoszláv határon jugoszláv turisták sztrájkra fölhívó röplapokat adtak át a magyar hatóságoknak, amelyeknek aláírása ez volt: ,,az Országház előtti tüntetők,,. Ez azt mutatja - mondta -, hogy legalábbis egyes helyeken szervezett politikai tüntetést igyekeznek szítani a minden bizonnyal spontán megmozdulásokból. (MTI)
1990. október 26., péntek 16:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|