|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Pravda - kőolaj
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. október 22. hétfő (MTI-tud.) - Nem várható
javulás a szovjet olajbányászatban, jövőre a kőolajtermelés további
mérséklődésével kell számolni - közölte a Pravda hétfői számában
egy szovjet illetékes. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kelet-európai
országoknak hosszabb távon kell számolniuk a szovjet olajszállítások
csökkenésével.
A szovjet kommunista pártlap hétfői számában rövid körképben számolt be a magyarországi, csehszlovákiai és romániai üzemenyaggondokról, amelyek a szovjet olajszállítások visszafogása miatt keletkeztek. A Pravda budapesti tudósításában első helyen azt emelte ki, hogy Magyarország korábban mennyit takarított meg a szovjet kőolajon, illetve mennyit nyert továbbadásával. A lap megjegyzi azt is, hogy Magyarországon egyelőre nincs pánik a benzinkutaknál, ám újabb benzináremelésekről hallani Budapesten.
A szovjet Állami Tervbizottság elnökhelyettese a körkép után közölt magyarázatában mindenekelőtt azt igyekezett újólag megerősíteni, hogy a szovjet oljaszállítások visszaesése mögött nem politikai okok húzódnak meg. Elmondta, hogy a szovjet olajbányászat termelése egyre jobban csökken, a készletek kimerülőben vannak, rendkívül elhasználódtak az iparág berendezései, nincs pénz a felújításra. A szakember szerint jelentős pénzeket kellene mielőbb befektetni a szovjet kőolajbányászatba, ha meg akarják állítani a termelés csökkenését. +++
1990. október 22., hétfő 12:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|