|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Helyhatósági választások - hírügynökségi visszhang
|
Budapest, 1990. október 14. vasárnap
(Reuter/AFP/TASZSZ/APA/EFE) - A magyarországi helyhatósági
választások második fordulója kapcsán a hírügynökségek vasárnapi
első anyagai - konkrét eredmények híján - inkább csak a voksolás
jelentőségével foglalkoztak, rámutatva, hogy a tavaszi parlamenti
szavazás óta ez a mostani az első olyan politikai ,,felmérés,, ,
amely képet adhat a pártok erőviszonyainak alakulásáról.
A Reuter brit hírügynökség szerint a kormányzat jelenleg a liberális ellenzék előretörésének korlátok közé szorításáért küzd, s személyes szavazási részvétele végett még Antall József is elhalasztotta egy nappal tervezett amerikai útját. A kormánypártok nehézségei kapcsán a Reuter úgy véli: a magyar szavazók kelletlenül fogadják azt az érvelést, hogy a kormány az előtte álló legfőbb problémákat még a kommunista rendszertől örökölte, s Antall József jelentős nemzetközi tekintélye sem hatja meg őket. Az alacsony részvételi arányokat indokolva a brit hírügynökség rámutat: sok szavazót megdöbbentett a pártok - televízió által is közvetített - parlamenti csatározása, pedig az nem rosszabb, mint a brit, vagy a francia példa.
A TASZSZ szovjet hírügynökség a választások kapcsán azt emeli ki, hogy - eltérően az első forduló előtti helyzettől - most a jelölteknek és a pártoknak összességében sikerült megőrizniük egymással a korrekt kapcsolatokat. Az AFP azt hangsúlyozza, hogy a késő délutáni részeredmények alapján a szavazási részvétel még az első fordulóét is alulmúlja, s ez bizonytalanná teszi az eredmények alakulását. Mindenesetre az AFP szerint most minden szem Budapest felé fordul, ahol az első forduló alapján Demszky Gábornak, egy liberális jelöltnek jó esélye van a polgármesteri szék elnyerésére.
Az APA osztrák hírügynökség maga is Demszky Gábort tartja a budapesti polgármester-választás esélyesének, azért külön anyagban foglalkozik életútjával. +++
1990. október 14., vasárnap 20:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|