 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Lengyelország - megszűnik a szovjet olajexport?
|

Varsó, 1990. szeptember 10. hétfő (PAP) - Le akarja állítani
Lengyelországba irányuló kőolajexportját jövőre a Szovjetunió, s 8
milliárd köbméterről 5 milliárdra kívánja csökkenteni lengyel
földgázszállításait is - közölte hétfőn a Gazeta Wyborcza. A lap
értesülésének forrásaként Zbigniew Kopirt, a lengyel Központi
Tervhivatal igazgatóját nevezte meg. Kopir nemrégiben Moszkvában
tárgyalt egy lengyel kormányküldöttség tagjaként.
Lengyelország az idén 12,8 millió tonna szovjet olajat kívánt vásárolni, Moszkva azonban ennek csak 30 százalékára vállalt kötelezettséget. A lap információja szerint a Szovjetunió jövőre egyetlen volt szocialista országba sem tervez olajat exportálni, még dollárért sem.
A lengyel illetés moszkvai tárgyalásait követően még reménykedik abban, hogy sikerül a szovjetekkel 4-6 millió tonna jövő évi olajszállításról megállapodni, ellenkező esetben Varsónak 3-4 milliárd dollárt kell majd fordítania nyugati olajvásárlásokra - írja a lap.
Az ugyancsak lengyel Slowo Powszechne című lap jelentése szerint a közelmúltban 12 órára leállt a Lengyelországba irányuló szovjet olajszállítás és nem kizárt, hogy ez a jövőben is előfordul. Közlése szerint a Mazowiecki olajfeldolgozó kombinát szeptember 1-től 83 százalékkal többet fizet a szovjet olajért, amelynek ára tonnánként 1,1 millió zlotyra növekedett a korábbi 600 ezerről. +++
1990. szeptember 10., hétfő 10:23
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|