|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Tizennyolc ország tornászai a Körcsarnokban (1. rész)
|
1990. szeptember 10. hétfő (MTI) - A hétvégi, Körcsarnokban megrendezésre kerülő magyar nemzetközi tornászbajnokság sajátossága, hogy éppen egy évvel előzi meg az indianapolisi világbajnokságot. Az idei legfontosabb hazai viadalról a Vörös Sárkány étteremben tartott a Magyar Tornaszövetség (MOTESZ) sajtótájékoztatót.
Forgács Róbert főtitkár beszámolt arról, hogy a hagyományoktól eltérően azért nem tavasszal rendezik a bajnokságot, mert egyrészt a zsúfolt nemzetközi program sem tette ezt lehetővé, másrészt februárban még nem volt meg a rendezéshez szükséges anyagi fedezet. Végül is két kereskedelmi részvénytársaság jóvoltából szeptember 15-16-án újra rangos tornászviadalra kerülhet sor, amely ezúttal az Investor-Interag Kupáért folyik.
Az eseményen a vendéglátó magyarokkal együtt 18 ország tornászai lépnek a szerekhez. Az európaiakon kívül elküldték jelentkezésüket a kanadaiak, az amerikaiak, a mexikóiak és a kínaiak is. Minden országból 2-2 tornász és tornásznő mutathatja be tudását, kivéve az izraeli válogatottat és természetesen a házigazdákat, de a hivatalos versenybe részükről is csak a 2-2 legmagasabb pontszámot elért sportoló eredménye számít be. A bajnokságon résztvevők csak a sokkal nagyobb népszerűségnek örvendő szabadonválasztott gyakorlatokat mutatják be az összetett versenyben, majd ennek alapján a vasárnapi szerenkénti döntőkben.
A külföldi országok nagy része még nem küldte el név szerinti nevezését, de az erőviszonyok ismeretében mindkét nemnél szovjet-kínai-bolgár-magyar versenyfutás várható, annak ellenére, hogy több rivális a jövő csapatát építi és fiatalokat küld Budapestre. A rendezők a bajnokságot azzal kívánják csábítóbbá tenni, hogy az összetett győzteseknek videomagnót, a legmagasabb pontszámot elért versenyzőnek pedig hi-fi tornyot ajándékoznak. A diáknézőknek pedig az ingyenes belépés lehet csalogató. (folyt.köv.)
1990. szeptember 10., hétfő 15:49
|
Vissza »
|
|
Tizennyolc ország tornászai a Körcsarnokban (2. rész)
|
Ami a magyarokat illeti, a két szövetségi kapitány ismertette az indulókat. Maráczi Ernőné, a nők szakvezetője elmondta, hogy a magyar tornasport jelenlegi kiemelkedő klasszisa, a békéscsabai Európa-bajnoknő Ónodi Henrietta kisebb sérüléssel bajlódik, így indulása kétséges. Mellette két, világversenyt már megjárt tornásznő, Molnár Andrea (Postás), és Miskó Zsuzsa (Bp.Honvéd), valamint két fiatal reménység, Balázs Bernadett (Bp.Honvéd) és Molnár Krisztina (Ú.Dózsa) kap bizonyítási lehetőséget. A honvédos Óváry Eszter túlsúlya és gyengébb formája, a dózsás Ábrahám Zsuzsa pedig sérülés miatt hiányzik a viadalról.
A férfiaknál Donáth Ferenc szövetségi kapitány Fajkusz Csabától (Ú.Dózsa) az összetett verseny megnyerését várja, rajta kívül a szakvezető az EB-bronzérmes Csollány Szilvesztert (Ú.Dózsa), a rutinos Boda Lászlót (Bp.Honvéd), az IBV-győztes Péter Zsoltot (Bp.Honvéd), a vidéki tornasportot szinte egyedül képviselő Pánczél Miklóst (Dunaújváros) és az elegáns tornász hírében álló Élő Róbertet (Ú.Dózsa) nevezte az eseményre. A Bp.Honvéd legjobbja, Tóth Balázs a múlt hétvégi CSB-n szenvedett kisebb vállsérülést, így szereplésétől ezúttal eltekintenek.+++
1990. szeptember 10., hétfő 15:52
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|