|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ismét Magyarországon az F-1-es mezőny (2. rész)
|
A következő csapatok vesznek részt a világbajnokságon:
Ferrari (Ferrari motorral): 1. Alain Prost (francia), 2. Nigel Mansell (brit)
Tyrrell (Cosworth): 3. Satoru Nakajima (japán), 4. Jean Alesi (francia)
Williams (Renault): 5. Thierry Boutsen (belga), 6. Riccardo Patrese (olasz)
Motor Racing Developement (Judd): 7. David Brabham (ausztrál), 8. Stefano Modena (olasz)
Arrows (Cosworth): 9. Michele Alboreto (olasz), 10. Alex Caffi (olasz)
Lotus (Lamborghini): 11. Derek Warwick (brit), 12. Martin Donnelly (brit)
Osella (Cosworth): 14. Olivier Grouillard (francia)
Leyton House Racing (Judd): 15. Mauricio Gugelmin (brazil), 16. Ivan Capelli (olasz)
AGS (Cosworth): 17. Gabriele Tarquini (olasz), 18. Yannick Dalmas (francia)
Benetton (Cosworth): 19. Alessandro Nannini (olasz), 20. Nelson Piquet (brazil)
Scuderia Italia (Cosworth): 21. Emanuele Pirro (olasz), 22. Andrea de Cesaris (olasz)
Minardi (Cosworth): 23. Pierluigi Martini (olasz), 24. Paolo Barilla (olasz)
Ligier (Cosworth): 25. Nicola Larini (olasz), 26. Philippe Alliot (francia)
McLaren (Honda): 27. Ayrton Senna (brazil), 28. Gerhard Berger (osztrák)
Espo Larrousse (Lamborghini): 29. Eric Bernard (francia), 30. Aguri Suzuki (japán)
Coloni (Cosworth): 31. Bertrand Gachot (belga)
Eurobrun (Judd): 33. Roberto Moreno (brazil), 34. Claudio Langes (olasz)
Monteverdi (Cosworth): 35. Gregor Foitek (svájci), 36. J. (Jyrky) J. (Jarvi) Lehto (finn) Life Racing (Judd): 39. Bruno Giacomelli (olasz) (folyt.köv.)
1990. augusztus 7., kedd 13:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|