|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Csütörtökön Márai-bemutató Gyulán
|
1990. június 27., szerda - Csütörtökön Márai Sándor A kassai
polgárok című történelmi drámájával nyitja meg idei évadját a
gyulai Várszínház. A legendás Márai-művet 1942-ben mutatták be
Budapesten, s hosszú szünet után ez lesz az első bemutatója.
Csütörtöktól vasárnapig játsszák a Várszínházban, ősszel pedig a
budapesti Nemzeti Színházban is előadják.
A gyulai előadás rendezője Sík Ferenc, a díszleteket Bakó József, a jelmezeket Scha:ffer Judit tervezte. A dráma kitűnő szereposztásban kerül színre: a főszereplő Bessenyei Ferenc mellett Béres Ilonát, Kállai Ferencet, Agárdi Gábort, Nagy Zoltánt és Kohut Magdát láthatja a közönség.
A gyulai Várszínház következő műsora a lírafesztivál lesz: július 7-én a határainkon túli és a hazai magyar költészet legszebb alkotásaiból hangzik el válogatás hazai és külföldön élő magyar színészek tolmácsolásában. A továbbiakban Pergolesi Az úrhatnám szolgáló című vígoperája, Mozart A színigazgató című műve, Tersánszky J. Jenő Örkény István által színpadra alkalmazott Kakuk Marcija, a hazai nemzetiségi együttesek Színes szőttes című műsora és egy zenés bohózat, a Praxi Hölgyeim, elég volt szerepel a műsoron.
A középkori téglavár és várszínpad felújítása miatt az idei nyáron a gyulai vár előtti téren felállított színpadon lesznek az előadások. A várszínházi évad részeként július 1-től 3-ig a szatmári magyar társulat Fodor Sándor Csipike és Tipetupa című mesejátékát játssza a legifjabb színház rajongóknak. (MTI)
1990. június 26., kedd 21:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|