|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Antall látogatás - nyugatnémet lapok
|
Császár Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. június 21. csütörtök (MTI-tud.) - Nem
diplomáciai fogásról volt szó, amikor Antall József NSZK-beli
látogatása előtt Bonnt Budapest legfontosabb nyugati partnerének
nevezte - állapítja meg a látogatásról írt cikkében a Süddeutsche
Zeitung. Hozzáteszi: az sem puszta diplomácia, hogy Kohl kancellár
barátokhoz érkező barátként fogadja vendégét.
A terjedelmes írás emlékeztet a német egység megteremtésében játszott uttörő magyar szerepre és az NSZK eddigi gazdasági segítségnyújtására egyaránt. Mint kiemeli: ,,Az Európai Közösségbe való belépés még távolabb van, a gazdasági válság viszont közeli, ezért a magyar kormányfő minden bizonnyal további kérésekkel a csomagjában érkezett. Helmut Kohl már korábban biztosította Antall Józsefet, hogy Bonn kész a magyar reformok további támogatására.,,
A Süddeutsche Zeitung rámutat, hogy a magyar kormány feltétel nélküli híve a német egységnek és Németország NATO tagságának; ezt jelezte azzal a döntésével is, hogy elsőként képviselteti magát Bonnban és Berlinben ugyanazzal a diplomatával Horváth István nagykövet személyében.
Több más vezető nyugatnémet napilap is nagy terjedelemben tudósít a kormányfői látogatásról. A Frankfurter Allgemeine Zeitung Antall József és Max Streibl tárgyalásairól szólva kiemeli: a bajor miniszterelnök javasolta, hogy ne csak közös vállalatokat, hanem kisebb és közepes magyar üzemeket is finanszírozzanak a nyugatnémet hitelekből, továbbá ajánlatot tett magyar szakemberek képzésére is. A Die Welt beszámolója szerint Antall és Streibl megbeszélésein megállapították: a Bajorország és Magyarország közötti sokéves kitűnő együttműködést úgy kell tovább fejleszteni, hogy az modellje lehessen a Közép- és Kelet-Európa immár demokratikus országaival való nyugati kooperációnak. +++
1990. június 21., csütörtök 12:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|