|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Románia - Trianon
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. június 5. kedd (MTI-tud) - A trianoni
szerződés a jog erejével megtámadhatatlanul szentesítette a román
nemzet igényét Erdélyre - hangoztatták a román televízió hétfő esti
adásában. Alexandru Porteanu és Gheorghe Kalafeteanu bukaresti
történészek áttekintették az első világháborút lezáró párizsi
békeszerződések rendszerét, majd kidomborították: a trianoni
békeszerződés által szentesített Nagy-Románia létrejötte nem
történelmi konjunktúra terméke, hanem a wilsoni önrendelkezési elvek
alapján megvalósuló román szuverenitás természetes kiteljesedése
volt.
Kiemelték, hogy a trianoni békeszerződés azokat a határokat jelölte ki Nagy-Románia számára, amelyeket az antant hatalmak és Románia közötti titkos megállapodásokban rögzítettek. Hangsúlyozták, hogy a román nép ezekért a határokért lépett be 1916-ban az első világháborúba. Bár a két történész elmarasztalta a kommunista diktatúra idején Trianonnal kapcsolatban követett román magatartást, mert az ideológiai előítélekre épült, mégis egyértelműen kiviláglott, hogy egész okfejtésük és értékelésük semmiben sem különbözött a korábbi román történetírásban kifejtett álláspontoktól. Úgy értékelték, hogy a nagyhatalmak 1920-ban Romániára rákényszerítették a nemzetiségi előírásokat, de értékelésük szerint ezek nagyhatalmi érdekeket fejeztek ki. Nem tértek ki a gyulafehérvári nemzetgyűlésen kinyilatkoztatott nemzetiségi jogokra.
A trianoni békeszerződés aláírásának 70. évfordulója alkalmából sugárzott késő esti televíziós műsor két történész szereplője végezetül hangsúlyozta, hogy a történelem realitásainak elismerése meghozhatja mind a román, mind a magyar népnek a megbékélést. Rámutattak, a trianoni békeszerződés mai tanulságai között fontos helyen szerepel a román nemzet és a magyar nemzeti kisebbség egymásrautaltságának felismerése és e felismerés alkotó szellemű beépítése a napi politikai és társadalmi feladatok által megkövetelt testvériségbe.+++
1990. június 5., kedd 09:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|