|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - szerdai ülésnap (6. rész)
|
A Fidesz frakcióvezetője konkrét kifogást is említett a volt egyházi vagyon védelmével kapcsolatban, amelyet egy MDF-képviselő félreértelmezett. E hozzászólást visszautasítva kijelentette: a Fidesz nem a kereszténydemokrata értékek ellen van, csupán jogi szempontból bírált egy javaslatot. A későbbiekben pedig, Nagy Ferenc József földművelésügyi miniszter felszólalása után, hangsúlyozta: ha a kormány egyik tagja támogatta az indítványokat, ezt a Fidesz úgy értelmezi, hogy ezentúl ezért a döntésért a Parlament és a kormány együttesen viseli a felelősséget.
Gál Zoltán, az MSZP-frakció nevében ugyancsak Nagy Ferenc József egyik kijelentésére reagált, visszautasítva azt a szemrehányást, hogy lassú a törvényhozás. Ráadásul - mondta - a miniszter akkor bírálta a törvényhozást, amikor a benyújtott törvénytervezethez a kormánynak semmi köze nem volt. Véleménye szerint nem képviselőknek és bizottságoknak kellene ilyen horderejű törvényjavaslatokat szövegezniök.
Ezekkel a vélekedésekkel szemben a kormányzó pártok úgy vélekedtek: ezúttal tűzoltó munkát kell végezni, nem lehet várni a teljes tulajdonkoncepcióra, mert ha most nem fogadják el a benyújtott előterjesztést, akkor négy hónap múlva már nem lesz szükség sem új privatizációs, sem új földtörvényre.
A vita végül is azzal szakadt félbe, hogy az elnöklő Szabad György tisztázta: melyik törvényjavaslathoz milyen módosító indítványok kapcsolódnak. Kisérletet tett arra is, hogy a plénummal az általános vita lezárását fogadtassa el, miután azonban több képviselő is jelezte, hogy további módosító javaslata van, ezt a T. Ház elvetette. Indítványozta azt is, hogy az Országgyűlés - ha már felfüggesztette az általános vitát - térjen rá újabb törvényjavaslat tárgyalására. Ám egy honatya szerint a Parlament szerdai munkája alapján a közvélemény előtt nevetségessé vált, mint mondotta, ,,produkciója felért a Fővárosi Nagycirkuszéval,,, ezért ajánlotta, hogy fejezzék be az ülést. Szabad György a vádat visszautasítva végül is eleget tett a kérésnek.
Az Országgyűlés csütörtökön 10 órakor folytatja munkáját. (MTI)
1990. május 30., szerda 19:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|