|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Az új vezetés - 1. folyt.
|
Egyes becslések szerint ezek a kis trükkök szavazatai 40 százalékát is jelenthették Nagy Ferencnek. Mindenesetre ő lett az elnök. Most már csak az a nagy kérdés, hogy fogja mindezt összeegyeztetni leendő földművelésügyi miniszteri munkájával.
A leköszönt vezetésből csak a továbbra is pártfőügyész Torgyán József, és az újra főtitkárhelyettes Gerbovits Jenő kerültek be az új grémiumba, illetve az eddigi alelnök, dr. Böröcz István, aki most a fegyelmi bizottság tagja lett, de ő egyes belső ellenőrök szerint azért nem aktivizálta most magát valamely nagyobb felelősséggel és lekötöttséggel járó pártpozíció eléréséért, mert a bizalmas hírforrások szerint komoly szerep vár rá az új Belügyminisztériumban, és a parlamentben is hasonló jellegű feladatai lesznek.
A párt egyébként most a vezetés nagy többségére nézve az outsiderek pártja lett. Az ismeretlenségből jött emberek pillanatok alatt, vagy az utóbbi négy nap puccs-előkészületei során kerültek előtérbe, s úgy választották meg őket, hogy tulajdonképpen szűk pátriájuk kivételével mindenütt ismeretlenek voltak. Rátették őket, rátétették magukat a jelölőlistára, s ha már rajta voltak, szavaztak is rájuk. Volt olyan is, aki nem is szerepelt az elfogadott jelölőlistán, gépeléskor kideríthetetlen módon került rá, s meg is választották egy tisztségre.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a Független Kisgazdapárt nem fog működni. Lehet - remélhetőleg -, hogy menni fog a szekér, de biztos, jó ideig nagyon sok problémával. Elsősorban a vezetés megszervezése. A nagy vidékiesítésben szinte alig maradt pesti lakos, az ország vagy 20 különböző pontjáról koordinálva nem lehet vezetni egy pártot. Akkor a vezetés nagy részének fel kell költöznie Budapestre. Miből, honnan ad nekik a párt lakást? (folyt.)
1990. április 30., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|