|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Tőzsdetanfolyam kezdők számára
|
Budapest, 1990. április 26., csütörtök - Az alakulóban lévő Budapesti Értéktőzsde, valamint a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. hatnapos intenzív, bentlakásos tőzsdetanfolyamot indít kezdők számára.
A tanfolyamra olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik a jövőben értékpapír-kereskedő cégeknél, bankoknál, ill. a tőzsdén kívánnak dolgozni, valamilyen értékpapírpiaccal kapcsolatos munkakörben, de még nem rendelkeznek ilyen irányú szakmai ismeretekkel.
A tanfolyam ideje: 1990. június 8-14.
Helye: Budapest Főváros Tanácsa Oktatási Központja, Budapest, III., Vöröshadsereg útja, Pünkösdfürdő.
A tanfolyam bentlakásos, teljes ellátással.
A tanfolyam keretében egynapos programként kerül sor a bécsi tőzsde meglátogatására.
Részvételi díj: 40 000 forint.
Jelentkezés ideje: 1990. május 9.
Jelentkezni szakmai önéletrajzzal a Nemzetközi Bankárképző Központ címén (Budapest, I., Szentháromság tér 6.) lehet.
Érdeklődni az Értékpapír Kereskedelmi Titkárságon (Budapest, V., Deák Ferenc utca 5. I. em. 151.; telefon: 1181-200/1389) lehet.
(MTI-Tőzsdei Hírszolgálat)
1990. április 26., csütörtök 15:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|