|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZP sajtótájékoztatója
|
1990. április 26., csütörtök - A Magyar Szocialista Párt
visszautasítja Torgyán József kisgazdapárti politikusnak azt az
okfejtését, miszerint a jövőben megszűnne az ellenzékiség létalapja,
mivel ellenzéki kormány fog uralomra kerülni - hangzott el az MSZP
sajtótájékoztatóján, ahol Vastagh Pál elnökségi tag leszögezte: a
szocialisták parlamenti frakciója továbbra is az aktív és
konstruktív ellenzék szerepére készül.
Az MSZP-frakció jövőbeni tevékenységéről szólva Vastagh Pál - aki egyúttal a párt parlamenti csoportjának titkára is - fontosnak ítélte, hogy a házszabályok biztosítsák a kisebbségben lévő pártok számára is a kezdeményezés, az aktív politizálás lehetőségét. Hozzátette: amennyiben ez nem így lesz, úgy könnnyen megismétlődhet az egypárti hatalom kialakulása.
A sajtótájékoztatón szóba került a napokban megjelent, s nagy vihart keltett El nem égetett dokumentumok című kötet, amely számos - az elmúlt évtizedekben datált és szigorúan titkosan kezelt - levelet, feljegyzést, jegyzőkönyvet ad közre. Mint Polgár Viktor szóvivő elmondta: az MSZP elnöksége elrendelte, hogy a párt országos egyeztető bizottsága vizsgálja meg a kiadás, a dokumentumok napvilágra kerülésének körülményeit. A szóvivő uyganakkor rámutatott: annyi már most bizonyosra vehető, hogy a kötet kéziratanyagát még az MSZP létrejötte előtt összeállították.
Mindemellett Vastagh Pál és Polgár Viktor szólt az MSZP vagyonelszámolásáról, illetve május elseje megünnepléséről is. A vagyonelszámolás kapcsán elhangzott: az MSZP elkészítette részletes vagyonmérlegét, s ezzel egyidejűleg a pártvagyon 93 százalékát átadta a kormánynak, illetve visszajuttatta társadalmi tulajdonba.
A május elsejei programról mindössze annyit tudhattak meg az újságírók, hogy az MSZP - mivel el akarja kerülni a pártpolitikai ünnep látszatát - nem szervez külön rendezvényt, bár vezető politikusaik mind a városligeti, mind a népligeti majálison és szakszervezeti programokon ott lesznek majd. (MTI)
1990. április 26., csütörtök 14:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|