|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Alakulóban a Budapesti Értéktőzsde
|
Budapest, 1990. április 24., kedd - A Budapesti Értéktőzsde jogelődjének számító Értékpapír Kereskedelmi Megállapodást 1987 decemberében írta alá 22 bank és pénzintézet. Ma a tagok száma 28.
1988 januárjától indították meg a tőzsdenapokat, amelyeket ma már hetente háromszor tartanak a Váci utcai Nemzetközi Kereskedelmi Központban. A kereskedés több száz kötvénnyel és egy tucat részvénnyel történik.
A tőzsdei forgalom értéke és az üzletkötések száma ma még alacsony, bár a forgalom a múlt év őszétől megtöbbszöröződött. Az Értékpapír- és Tőzsde Törvényt 1990 januárjában fogadta el a parlament, és az márciusban lépett hatályba. Ez a törvény rendelkezik a magyarországi tőzsdealapítás keretfeltételeiről. Eszerint minimálisan 15 értékpapír-kereskedő cég 150 millió forint alapítói vagyon biztosításával megalapíthatja az Értéktőzsdét, amihez a Minisztertanács jóváhagyása szükséges.
A szakértők szerint a Magyarországon jelenleg kibontakozó gazdasági folyamatok, a parlamenti választások után várhatóan bekövetkező politikai stabilizáció, a privatizáció beindulása, a külföldi működő tőke szélesebb körű bevonása, továbbá az elmúlt években kibontakozó tőkepiaci folyamatok kellő alapul szolgálhatnak a Budapesti Értéktőzsde megalakulásához.
A Budapesti Értéktőzsde alapításában érdekelt bankok és kereskedőcégek úgy vélik, hogy a 42 évi szünet után megalakuló értéktőzsde elősegíti majd a privatizáció tényleges végrehajtását, a hatékony tőkeáramlást, a magyar értékpapírpiac bővülését és egységesülését, a nemzetközi tőkepiacokhoz való kapcsolódást, a befektetői bizalom kialakulását, ill. helyreállítását, a nyilvános és ellenőrzött piaci mechanizmusok létrejöttét.
A Budapesti Értéktőzsde 1990. június 21-iki hivatalos megalakulása elsősorban jogi jelentőségű lépés a magyar értéktőzsde létrejöttének többéves folyamatában. Ez alkalommal kerül sor a tőzsdei alapszabály, valamint a tőzsdére vonatkozó különböző rendszerek elfogadására. A tőzsde végleges nagyterme a Budapest bank Vörösmarty téri épületének földszinti, jelenleg üresen álló márványtermében lesz, amelyet a magyar állam ad át a tőzsde használatába. E helyiség tőzsdeteremmé való átalakítása megkezdődött, átadásáig azonban továbbra is a Nemzetközi Kereskeddelmi Központ I. emeletén lévő teremben folyik a tőzsdei kereskedés. (MTI-Tőzsdei Hírszolgálat)
(folyt. köv.)
1990. április 24., kedd 16:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|