|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Független Kisgazdapárt programismertető országos nagygyűlése
(3. rész)
|
Az országos gyűlést követő sajtótájékoztatón Balogh György, az FKgP alelnöke eredményesnek minősítette a tanácskozás munkáját. Kiemelte: a vezetőség különösen fontosnak tartja, hogy a tanácskozáson nem hangzottak el bíráló észrevételek munkájukkal kapcsolatban.
Kérdésekre válaszolva a párt vezetői kifejtették: az FKgP minden egyéni választókerületben indít jelöltet. A választásokig nemhogy koalíciót, de érdekközösséget sem kötnek más párttal. Prepeliczay István ezzel kapcsolatban kiemelte: a négypárti szövetség csupán a népszavazás idejére volt érvényes. A Független Kisgazdapárt nem lekötelezettje egyetlen más hazai pártnak sem, s a választások utáni együttműködést nagyban befolyásolja majd, hogy mennyire tudnak más pártok azonosulni az FKgP földtulajdon-koncepiójával. Ezt azért tartják kulcskérdésnek - mondotta Torgyán József -, mert megítélésük szerint jelenleg a parasztság a magyar társadalom legforradalmibb rétege. A magyar parasztság az elmúlt negyven évben tökéletes kiszolgáltatottságban élt, élete döntő mértékben függött a falvak hatalmasságain, s most ki akar törni az elnyomatásból. A földtulajdonlás kérdése pedig azért is fontos - fűzte hozzá -, mert az elkövetkező időszakban az iparban hatalmas munkaerő-felesleg szabadul fel. Ez pedig óriási társadalmi feszültséggel fenyeget, amit földtulajdon kérdésének megoldása csillapíthat, hiszen a felszabaduló munkaerőnek így lesz hová mennie. Ám a kérdés megoldásához az új földtörvény önmagában kevés, szükség lesz az új önkormányzati törvény elfogadására, illetőleg a közbirtokosság visszaállítására. Ily módon juthat föld azok számára is, akik az 1947-es tulajdonviszonyok visszaállításával erre nem lennének jogosultak.
Egy újságíró megkérdezte Torgyán Józseftől, hogy a beszédében emllített párhuzam a bolsevikoknak titulált MSZMP, MSZP és a fasiszták között magánvélemény vagy pártálláspont. Torgyán József elmondta: az FKgP demokratikus párt, amelynek vezetői különböző vitalitással nyilvánulnak meg. Ő a radikális nézeteket vallókhoz sorolja magát, és személyes álláspontját fogalmazta meg. Az viszont az FKgP-nek testületi véleménye, hogy nem kötnek koalíciót sem az MSZMP-vel, sem az MSZP-vel, illetve egykori MSZMP-tag nem indulhat képviselőjelöltként a Független Kisgazdapárt színeiben. (MTI)
1990. január 20., szombat 21:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|