|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Független Kisgazdapárt programismertető országos nagygyűlése
(1. rész)
|
1990. január 20., szombat - Az FKgP választási hadjáratának
sikeres megvívása, történelmi szerepvállalásának teljesítése a
Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt jelenlegi
legnagyobb feladata. Történelmi múltja, 1930 óta folytatott
politikai harca feljogosítja az FKGP-t arra, hogy emelt fővel vegyen
részt a választási küzdelemben - hangsúlyozta Vörös Vince elnök a
párt szombaton megrendezett programismertető országos nagygyűlésén,
a MOM művelődési házában.
Vörös Vince megnyitó beszédében kiemelte: a kisgazdapárt az ,,elnyomott, kisemmizett vidék,,, főleg a falvak és a kisvárosok lakosságának érdekeit kívánja szolgálni. A földkérdés átfogó rendezésével vissza akarja helyezni jogaikba mindazokat, akik szerették és megművelték a földet.
Még téziseinek ismertetése előtt szólalt fel Torgyán József, a párt választási irodájának vezetője. Arról szólt, hogy a magyar demokratizációs folyamat véghezviteléhez szükség van a szovjet csapatok haladéktalan kivonására hazánk területéről. Kijelentette: amennyiben a Független Kisgazdapárt kormányzó párt lesz, javasolni fogja, hogy Magyarország lépjen ki a Varsói Szerződésből. A továbbiakban azt fejtegette, hogy ,,addig nem tudunk jobb életet biztosítani magunknak, amíg a bolsevikokkal el nem számolunk.,, Ezzel kapcsolatban szükségesnek nevezte az elmúlt negyven esztendőben felhalmozott csődtömegért felelős vezetők polgárjogi, sőt büntetőjogi felelősségre vonását. Élesen támadta az MSZMP-t és az MSZP-t, úgy fogalmazott, hogy mindkét párt bolsevik, és rosszabb a fasisztáknál.
Torgyán József szerint a Független Kisgazdapárt a választáson sikerrel szerepelhet, mert programja ,,a legradikálisabb és leghatékonyabb valamennyi honi párt közül,,. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a kisgazdák mennek a legmesszebbre a Szovjetunióval való szakítást illetően, továbbá ők képviselik a legkeményebben a kommunisták elszámoltatásának elképzelését, illetőleg az FKgP programja fogalmazza meg a legkövetkezetesebben, hogy a parasztságnak vissza kell adni a földet. Mint mondotta, a föld visszaadása legyen az új Parlament első dolga, mert ezzel történelmi igazságot szolgáltat a parasztságnak. (folyt. köv.)
1990. január 20., szombat 20:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|