|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Lesz magyar Suzuki? (1.rész)
|
Trom András, az MTI tudósítója jelenti:
Tokió, 1989. december 28. csütörtök (MTI-TUD) - Japán részről optimistán, magyar részről fenntartásokkal válaszoltak az MTI tokiói tudósítójának a kérdésére; lesz-e magyar Suzuki. A közös gyártást előkészítő alapegyezmény végső szövegezésénél tartanak a felek - mondta az egyik érintett japán cég igen jólértesültnek számító vezető munkatársa, aki kérte, hogy tekintettel a tárgyalások legvégső stádiumára, se cége, se az ő neve ne kerüljön nyilvánosságra. Nem kizárt, hogy még január 8., azaz Kaifu Tosiki miniszterelnök európai körútjának a megkezdése előtt újabb japán küldöttség utazik az ügyben Magyarországra.
Az optimista nyilatkozat szerint biztosnak látszik, hogy a Swift 1000 és 1300 köbcentis, 5 ajtós típusát gyártanák. A termelés első szakaszában évi 50 ezer kocsi készülne Esztergomban, a Labor MIM gyára melletti szabad területen felépítésre kerülő gyárban, 50 százalékos magyar alkatrész-beszállítással. (Az üléseket például az Ikarus, a sebességmérőket pedig az MMG gyártja majd). Később a termelés 100 ezerre is felfuthat és egyéb típusokra is kiterjedhet. A 10 milliárd jen (kb. 70 millió dollár) értékű beruházásból 3 milliárdot a Suzuki, 1 milliárdot pedig a C. Itoh kereskedőház vállal, a japán export-import bankon keresztül. 5 milliárd jennel egyenértékű forinthányadot a magyar fél és 1 milliárd jent a világbank szakosított szervezete, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság fedezne. Az alapegyezmény aláírása után körülbelül két hónappal hoznák létre a vállalkozást szervező, bonyolító és kivitelező vegyesvállalati irodát, amelyben magyar részről fővállalkozóként a Autókonszern RT. a résztvevő. Ezt a részvénytársaságot is rövidesen megalapítják. Az esztergomi gyárban - amely japán tervek alapján és koordinációval, de zömében magyar kivitelezésben épül fel - 1000 munkás dolgozik majd. Egy részüket Japánban képeznék ki. A termelés a legszigorúbb japán munkaszervezési és minőségellenőrzési normák meghonosításán alapszik majd. A kocsik egy hányadának a külföldi értékesítésére a vegyesvállalati iroda lesz hivatott, a Suzuki közöspiaci országokban lévő értékesítési hálózata révén. A magyar gyártás beindulása után a Suzuki abbahagyja a Swift típus nyugat-európai kivitelét. (folyt.)
1989. december 28., csütörtök 14:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|