|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Románia szombat reggel - hírügynökségek
|
Bukarest, 1989. december 23. szombat (MTI-AP/AFP/Reuter/TASZSZ/Tanjug) - Hírügynökségek szombati jelentése szerint Bukarestben, Temesvárott valamint Brassóban folytatódtak a harcok, bár ezek intenzitásáról eltérőek a jelentések.
Temesvárott és Brassóban a Securitate kegyetlen tömeggyilkosságok sorozatát hajtotta végre. Temesvárott a jugoszláv Tanjug hírügynökség jelentése szerint a halottak száma elérte a tizenkétezret. Ceausescu biztonsági szolgálata támadja a felkelőkhöz átállt katonai erőket, amelyeknek a jelek szerint fogytán a lőszerük. Az AFP azt is jelentette, hogy a lakosság és a katonák megfutamították a Securitate több tucatnyi tagját. Brassóban páncélosokat vetettek be a a Ceausescuhoz hű erők, s a hadsereg egységei erősítést kértek. Brassóban a Securitate egységei irgalom nélkül ölik a lakosságot, még a kórházakba is behatoltak fegyvereseik. A Securitate csoportjai a szovjet határ közelében lévő, Duna menti Galatiban helikopterről lőtték a hadsereg egységeit. A bukaresti rádió szerint ugyanakkor elültek a harcok Temesvárott, arról azonban nincs hír, hogy kinek a kezében van a hatalom a vórosban. A bukaresti tv birtoklásáért egész éjjel heves harcok folytak. Az első jelentések szerint a katonaságnak sikerült kiszorítania a Securitate fegyvereseit, ám az adót védő katonák a reggeli órákban a lakosság sürgős segítségét kérték, mert a Ceausescuhoz hű erők közel vannak a tv-központhoz és annak elfoglalására készülnek. A TASZSZ tudósítói ugyanakkor azt jelentették, hogy a ,,,szabad Román Televizó,, szombaton reggeltől folyamatosan tájékoztat a harcok alakulásáról. Egész Bukarestből gépfegyverropogást, tüzérségi tüzet jelentenek a hírügynökségek. A város fölött szuperszonikus repülőgépeket látott a Tanjug jugoszláv hírügynökség tudósítója. A bukaresti jelentések figyelemre méltó vonása, hogy a taszsz szovjet hírügynökség tudósítói terroristáknak, bandítáknak nevezi a Securitate Ceausescuhoz hű, gyakran polgári ruhába öltözött tagjait. A bukaresti rádió részletek közlése nélkül arról számolt be, hogy szabadon bocsátották az összes politikai foglyot.+++
1989. december 23., szombat 11:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|