|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Helmut Kohl hétfői programja - Szűrös találkozó (1. rész)
|
1989. december 18., hétfő - Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja, aki szombat óta hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban, hétfőn az Országház Nándorfehérvár termében találkozott Szűrös Mátyással, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökével. Az eszmecserét követően Szűrös Mátyás tájékoztatta az MTI tudósítóját az oldott légkörű, szívélyes megbeszélésen elhangzottakról.
Mint mondta, a találkozón elsősorban nemzetközi politikai kérdésekről váltottak szót. Az ideiglenes köztársasági elnök a magyar demokratizálódás végigvitele melletti eltökéltséget és a folyamatnak az európai változásokba illeszkedését hangoztatta, rámutatva, hogy demokráciákkal csak demokráciák működhetnek együtt. Mint mondta, vannak olyan országok, amelyeket a magyarországi folyamatnak csupán az előnyei érdekelnek. Hangsúlyozta, hogy az NSZK esetében ennél sokkal többről van szó, mert Európában ez az ország nyújtotta hazánknak a legkonkrétabb, a legnagyobb mértékű és a leghatékonyabb gazdasági támogatást. Szűrös Mátyás a megbeszélésen arról is szólt, hogy a Nyugat - az 1956-os helyzethez hasonlóan - erkölcsi és politikai segítséget már ad, de a gazdasági támogatás lassabban bontakozik ki. Fontos volna, hogy a Nemzetközi Valutaalap hosszú távon megtérülő segítségnek tekintse a magyar demokrácia építését előmozdító befektetéseket. Helmut Kohl, akinek politikai tevékenysége a magyarok iránti rokonszenvét tanúsítja, jól értette, hogy e nehéz helyzet áthidalásához hazánk nem nélkülözheti ezt a támogatást, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy hazánk továbbra is úttörő szerepet vállaljon az európai megújulásban - mondta Szűrös Mátyás. Az NSZK kancellárja a német kérdéssel kapcsolatos tízpontos javaslatáról szólva elmondta, hogy annak megvalósítása időigényes folyamat, amelyben most a két német állam közeledésén van a hangsúly. Az újraegyesítés az NDK lakosságának szándékán kívül számos más tényezőtől - egyebek között a nagyhatalmak álláspontjától - függ. Helmut Kohl köszönetet mondott a kérdésben tanúsított magyar megértésért. Szűrös Mátyás üdvözölte, hogy az NSZK nagyon körültekintően, nem mások rovására szorgalmazza a kérdés megoldását. (folyt.köv.)
1989. december 18., hétfő 13:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|