|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Németh Miklós Nagy-Britanniába látogat (1. rész)
|
1989. december 11., hétfő - Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke Margaret Thatcher, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság miniszterelnökének meghívására december 13-án, szerdán Nagy-Britanniába látogat.
x x x Németh Miklós szigetországbeli látogatása kettős értelemben is rendhagyó lesz. A szigorúan vett protokolláris forma szerint a brit miniszterelnökön, Margaret Thatcher-ön lenne a sor, hogy viszonozza az akkori magyar kormányfő, Grósz Károly nagy-britanniai vizitjét. Németh Miklós útja rendhagyó abban az értelemben is, hogy még az utolsó pillanatban is jelentősen megváltozott. Az eredetileg három naposra tervezett program a viharos gyorsasággal alakuló magyar belpolitikai élet miatt mindössze egy napra szűkült. A változás okáról Kovács László külügyminisztériumi államtitkárt kérdezte az MTI munkatársa. Kovács László közölte, hogy a hétvégi ,,nemzeti csúcstalálkozó,, után Németh Miklós miniszterelnök úgy döntött: a kialakult belpolitikai helyzetben nem tölthet három napot távol az országtól. A kormányfő a héten mindenképpen részt kíván venni a parlamenti bizottságok ülésein, hogy személyesen érveljen a kormány által kimunkált és december 18-án a Parlament ülésszaka elé kerülő jövő évi költségvetés mellett. A miniszterelnök személyes fellépését indokolja, hogy a költségvetés elfogadásától függ Magyarország megállapodása a Nemzetközi Valutaalappal, ami viszont elengedhetetlen az ország fizetőképességének a megőrzése érdekében. Az egy napra rövidült látogatás programjából kimaradt a cambridge-i tudományos park és a világhírű Trinity College megtekintése, illetve a brit külügyminiszterrel tervezett találkozó. Ugyancsak elmarad Németh Miklós találkozója a brit üzleti élet képviselőivel, illetve az az előadás, amelyet a kormányfő a brit politikai, társadalmi élet vezető személyiségei előtt tartott volna a magyar reformok kilátásairól a londoni főpolgármesteri hivatalban. Változatlan maradt viszont a december 13-ai látogatásban Németh Miklós megbeszélése Margaret Thatcher miniszterelnökkel, Sir Geoffrey Howe miniszterelnök-helyettessel, John Major pénzügyminiszterrel, Neil Kinnockkal, az ellenzéki Munkáspárt vezetőjével, a parlament külügyi bizottsága vezetőjével és tagjaival. (folyt. köv.)
1989. december 11., hétfő 16:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|