|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
(Embargós nov. 26-ikán 20 óráig )
|
Népszavazás - amerikai lapvélemények ------------------------------------ Washington, 1989. november 25. (Amerika Hangja, Lapszemle) - Most New York-i munkatársunk, Thassy Jenő elmondja, hogy mit olvasott a lapokban a holnapi magyar népszavazásról: - Magyarország vasárnapi népszavazása a metropolis sajtójának tükrében, ez mai jelentésem témája. Két lap foglalkozik ezzel, cikkeikből kihagyom azt, ami Magyarországon ismert, de itt magyarázatra szorul. Kezdem a Wall Street Journallal. Budapesti tudósításának címe: a szocialistákra kemény harc vár Magyarországon, elnökjelöltjük többé nem biztos győztes. A politikai események erősen felgyorsultak, és e pillanatban az átkeresztelt kommunista pártnak látszanak kedvezni. A kísérlet annak megakadályozására, hogy jelöltjük, a vezető reformista Pozsgay Imre legyen az első demokratikus államelnök, esetleg kudarcot vallhat. De még ebben az esetben sem lesz könnyű az exkommunistáknak, hogy könnyen megszerezzék a keleti tömb első őszintén szabad választásán az igazi díjat, a hatalomból való jelentős osztozást. Gáti Károly professzor, a kelet-európai szakértő szerint a párt elvesztette bázisát. Azzal sem talált hitelre, hogy új nevet adott magának, a párt napja szerinte minden szempontból leáldozott. Az elnökségért folytatott harc váratlanul keménynek bizonyult. A terv, hogy ezen a vasárnapon válasszák elnökké Pozsgay Imrét, az ország legismertebb politikusát, aki biztos győztesnek látszott, két erősen liberális párt ellenkezésén elakadt. Amennyiben kísérletük a népszavazással kudarcot vall, úgy január 7-ikén kerül sor az elnökválasztásra, viszont ha sikert aratnak a népszavazáson, úgy a parlamentre hárulna az elnök megválasztása, és az esetleg nem Pozsgay lenne, hanem valaki más. Az elnöki hivatal, amely most hirtelen kockán forog, döntő szerepet játszhat Magyarország jövőjében. (folyt.)
1989. november 25., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|