|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Demisz Szolnoki Szervezetének állásfoglalása (OS)
|
1989. november 14., kedd - Szervezeteink a békés átmenet zálogának tartották a nemzeti kerekasztal tárgyalások eredményes befejezését. Ezért figyelték aggodalommal a Szabad Demokraták Szövetségének és a Fiatal Demokraták Szövetségének bojkottját, a demokratikus többpártrendszerre való áttérés késleltetését. Értetlenül fogadtuk a népszavazás kérdésében kialakult négypárti koalíciót, hiszen ez azt bizonyítja, hogy társadalmunk politikai palettáján vannak olyan pártok, amelyek alapvető elvi kérdésekben is képesek hetek alatt homlokegyenesen másként vélekedni. Meggyőződésünk, hogy a belpolitikai válság és a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében még az országgyűlési választások előtt szükséges köztársasági elnököt választani. Felhívjuk megyénk polgárait, hogy november 26-án ne engedjék át a köztársasági elnök megválasztásának lehetőségét a Parlamentnek. Döntsön a nép a köztársasági elnök személyéről is Szolnok Megyei Szocialista Demisz Szolnok Ifjúsági Szervezetek Szövetsége Városi Tagszervezet (OS)
1989. november 14., kedd 13:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|