|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
A DISZ állásfoglalása a népszavazásra feltett kérdésekről és a köztársasági elnök alkotmányban rögzített jogköréről (1. rész) (OS)
|
1989. november 10., péntek - A debreceni Demokratikus Ifjúsági Szövetség felkéri minden szavazásra jogosult tagját, hogy vegyen részt az 1989. november 26-án kiírt népszavazáson, és erősítse meg az Országgyűlés közelmúltban hozott döntéseit, így: - a munkahelyeken, intézményekben, középiskolákban, egyetemeken ne működjenek pártok, szervezetek; - a Munkásőrség szűnjön meg; - az MSZMP számoljon el a vagyonával; - a köztársaság elnökét a nép közvetelenül válassza meg az országgyűlési választások előtt. Szükségesnek tartjuk azonban, hogy a legfontosabb kérdésben - a köztársasági elnök megválasztását illetően - megtegyük észrevételeinket. A DISZ nem tartja elfogadhatónak és elegendőnek a köztársasági elnök alkotmányban rögzített jogkörét annak ellenére, hogy ez a politikai egyeztető tárgyalások eredménye. Ez egy szűk politikai elit kompromisszuma, amely egy báb, a pártok erős befolyása alatt lévő köztársasági elnököt konstruált. Jelenleg az ország felnőtt lakosságának 1 százaléka - körülbelül 80 000 fő - tekinti magát valamelyik politikai párt tagjának. Az állampolgárok jelentős része nem képes különbséget tenni pártok programjai között, ennek ellenére a választójogi törvény a megválasztásra kerülő képviselők több mint 50 százalékát listán (megyei és országos) rendeli el megválasztani. Valószínű, hogy a demokratikusabb választások élményéhez nem szokott állampolgárok döntő többsége a pillanatnyi rokonszenv alapján fog dönteni, így a végleges arányok meghatározásában sok esetben a szerencseelem lesz a döntő. Ebben a helyzetben szükség van egy önálló hatalmi ágra, és ez a köztársasági elnök intézménye. Ez csak akkor lehet független, ha a nép közvetlenül választja, hiszen ha az új Országgyűlés választja, akkor funkcióját az ország lakosságának egy szűk rétege által alkotott pártok alkalmi koalíciójának, vagy - bár ezt most nem valószínű - egy, a parlamentben abszolút többséget szerzett pártnak köszönheti. Ezért hiába van joga: - a törvényeket egyet nem értése esetén újratárgyalásra visszaküldeni az Országgyűlésnek, hiszen ezt legtöbbször az őt támogató koalíció döntése ellen kellene megtennie; - a működésképtelen Országgyűlést jogköre szerint feloszlatni, ha ezzel - mivel a parlament által gyakorolja hatáskörét - saját legitimációs alapját szüntetné meg; (folyt.köv.)
1989. november 10., péntek 15:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|